Február 24-én mutatta be új könyvét Dunajszky Géza a kassai MaJel éttermében, a BistRovásban. Miután Kovács Ágnes igazgató röviden bemutatta a szerzőt és üdvözölte a jelenlevőket, Dunajszky beszélt új munkájáról, melynek címe: Felszántott tömegsírok.
Azzal kezdte, hogy 1920-tól 2011-ig nagyjából 1.713.000 magyar tűnt el Szlovákiában. Ezt nem lehet genocídiumnak nevezni, mert ezeket az embereket nem fizikailag semmisítették meg, mégis óriási erkölcsi veszteség érte a magyarságot. A gerincét és a lelkét törték meg. Több mint száz éve az anyaországtól elválasztva él. Ezt tehát etnocídiumnak nevezi a modern kutatás. Ahogy a kötet hátoldalán olvassuk:
„Az etnocídium… a pusztítást végzőktől eltérő emberek élet- és gondolkodásmódjának szisztematikus lerombolása.” Pierre Clastres, francia antropológus és etnológus tömör megfogalmazásában: „…a genocídium a népek testét gyilkolja le, míg az etnocídium a lelküket.”
A 20. század közepén négy ordas eszme irtotta azokat az embereket, akik humánusan gondolkodtak. Csehszlovákia soknemzetiségű országként alakult meg és azt várták, hogy Svájchoz hasonlóan megteremtik annak lehetőségét, hogy egy második Svájcot alakítsanak ki. Ugyanezt ígérte Beneš is.
Kevésbé ismert tény, hogy Csehszlovákiában üldözték a ruszinokat is. Amikor Kárpátalja visszakerült Magyarországra, a ruszinok a magyar honvédségnél szolgáltak. Ezért üldözték őket.
Edvard Beneš a Sorbonne Egyetemen mondott egy nagyon érdekes mondatot. Ő dehonesztálóan írt a szlovákokról, meg az Osztrák-Magyar Monarchiáról. Többek között kijelentette, hogy a Monarchiának nincs helye Európa térképén, mert az a kis népek olvasztótégelye. Csakhogy ez a gondolat Csehszlovákiára is vonatkozik. Ez a két ország már nincs Európa térképén, ahogy Jugoszlávia sem. A mostani háború is mutatja, mi történik akkor, ha egy ország nem tiszteli nemzetiségeit. Ukrajna kiprovokálta ezt a háborút. Megtörténhet, hogy ez az ország is eltűnik Európa térképéről.
De ez megtörténhet Szlovákiával is! Látta a szovjet katonai hírszerzés prognózisát. Európa térképén, amely része az iratnak, Szlovákia nincs rajta! Ezt csak figyelmeztetésként említi. „Éppen Szlovákiának nem lehet megtennie, hogy évekig az orrunk alá dörgöl dolgokat és közben nem hajlandó meghallgatni kisebbségei óhaját.” Mindazokat a követeléseket, amelyek megmaradásunkat biztosítanák. Pedig az önállósodás idején erre ígéretet tettek. Ha ezek a törvények nem születnek meg, a következményekért Szlovákia vessen magára!
Vannak társadalmi törvényszerűségek, amelyeket lehetetlen kijátszani.
Könyvében is figyelmeztet. „Óva intek minden olyan igyekvőt, aki ezt a témát újra a szőnyeg alá akarja söpörni, hogy ezt megtegye, mert a vérengzés illusztrációjaként olykor használt srebrenicai és katyni felvételek újra bekövetkezhetnek.” (243. oldal)
A könyvéről nem kívánt részletesen szólni. Az említett ordas eszmék ott sorakoznak oldalain.
A Sajó és a Bódva völgyében nem is annyira a szlovák és szovjet partizánok követték el a sok bűntényt, hanem a Nógrádi-partizáncsoport, tehát magyarok. Voltak köztük lengyelek is, akik Lengyelország lerohanása után menekültek Magyarországra. Ezekről a bűntényekről bőven beszámol a kötet.
Apró Antal meg is köszönte, hogy 90 leventét meggyilkoltak Ligetfalunál, mert úgymond ezzel is megtisztították a fasiszta ivadékoktól Magyarországot! „Ezt kikérem magamnak az unokatestvéreim nevében is, akiket ott kivégeztek” – mondta Dunajszky. Ezek a gyerekek csak 1938 után kerültek Magyarországra, tehát nem sok közük volt ehhez a mozgalomhoz. Nem beszélve róla, hogy a cserkészethez hasonló kiképzésben részesültek. A haza és az otthon maradt családtagok védelmére képezték ki őket. Tehát semmi közük nem volt a Szálasi-féle elképzelésekhez. A nemzetvezető visszaélt azzal a lehetőséggel, hogy 200.000 leventét feláldoztak volna a Harmadik Birodalomban. A légierőnél és a tengerészetnél alkalmazták volna őket, de erre nem került sor.
Minden parancsnok tudja, hogy a hadsereg erejét a leggyengébb láncszem határozza meg. 16-17 éves gyerekeket beállítani a hadrendbe a nagy szovjet offenzíva előtt!! Ők lettek volna az első áldozatok. Végül polgári védelmi feladatokat láttak el. Sebtapaszokat csomagoltak és hasonló munkákat végeztek. A könyv ezek sorsát is nyomon követi.
Ezek a történetek visszaköszönnek és nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Mementóként beszélni kell róluk. Egyik célja volt, minél szélesebb körben megismertetni, hogy az új generáció megismerje, mi történt akkor. Hogy milyen borzalmak és milyen vérfürdő zajlott, arról a Kapu c. lap készített dokumentumfilmet. 1995-ben kezdték el forgatni. A dobsinaiak tragédiájáról szól.
Karol Pazúr követte el a szörnyűségeket, aki Korompán a Hlinka Gárda tagja volt. Még cseh kutatók is úgy vélik, ez az ember valamilyen lélektani zavar következtében követte el ezeket az embertelenségeket, holott Beneš volt az, aki a parancsot kiadta. A hadsereg főparancsnoka volt. Beneš 1945. május 16-ai felhívása arról szólt, hogy minden eszközzel és módon tüntessék el a németeket és magyarokat Csehszlovákiából. Ő adott parancsot távirat formájában. Négy számjegyű kód alapján meg lehetett állapítani, ki adta ki. Pl. 2324 az Benešt jelentette. Ugyanez történt a 267 áldozat esetében is Přerovnál. Köztük 75 gyermek és párhónapos csecsemő sorsa pecsételődött meg. Az az állítás, hogy ez Pazúr saját szeszélye következtében történt, tehát nem igaz.
A dobsinaiak 1938-ban küldöttséget menesztettek, hogy őket csatolják Magyarországhoz. Beneš ezért végeztette ki őket. Így megérdemelten pingálta rá valaki prágai szobrára a cseh nyelvű feliratot: rasszista, tömeggyilkos (130. oldal).
Ezután következett volna a filmvetítés, de sajnos az előadó nem hozta magával a filmet, így a beszélgetés folytatódott.
Kutatásaihoz Szabó József nagykövet-helyettes csatlakozott. Nagykövetként is dolgozott egy időben. Ez külön is komoly segítséget jelentett.
Pozsony körül nem folytak komoly harcok, mert a németek feladták a várost. Mindkét oldalon nagyjából 500-500 halottja volt a harcoknak. A Ligetfaluba összegyűjtött magyaroknak és németeknek első feladata volt, az ideiglenes sírokba eltemetett katonákat exhumálni. A szovjet halottakat rögtön a Slavínra vitték. A németek a rózsavölgyi temetőben vannak egy hatalmas területen eltemetve. Rengeteg magyar név található ott az áldozatok között. A dögcédulák szerint beazonosítható volt a személyazonosságuk. A zsidó munkaszolgálatos halottak holttestét is feltárták. Április 28-tól május 3-ig tartott az exhumálásuk. A kilenc tömegsír pontos helye is ismert. A 497 áldozatot külön temették el.
Amikor megjelent a film a pozsonyligetfalui népirtásról, akkor az Aktuality.sk-án egy ellenvéleményt tettek közzé, mely szerint, a mindmáig az árokrendszerben nyugvó emberek a harcok áldozatai.
A németekre és a szovjetekre próbálják áthárítani a felelősséget. Pedig „Sztálin 1945. január 25-én kiadott napiparancsa” cáfolja az előbbi megállapítást, „amelyben megtiltotta a megszállt területeken foglyul ejtett katonák lemészárlás[á]t, mert rájuk a Szovjetunió újjáépítésében lesz szükség!” (242. oldal)
Az Aktuality.sk-nak Dunajszky nyílt választ intézett, mely szintén a kötet része. „Uraim és hölgyeim, amit Önök az Aktuality.sk hasábjain elmondtak, attól még Karol Pazúr fia is etikusabban és igazabban nyilatkozott, mert amikor megtudta, hogy az apja milyen bűnöket követett el a háború után, minden kertelés, mellébeszélés és mentegetőzés nélkül kijelentette, «ezért a tettéért apámat fel kellett volna akasztani»!” (238, oldal)
A kutatás tovább folyik.
Az áldozatokkal azt kellene tenni, amit František Hybl tett a Přerovnál meggyilkoltakkal. 1945. június 18-áról 19-re mészárolták le őket. Ezek között is számos magyar volt.
Beneš megrettent, mert az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt Csehszlovákiát népirtással vádolták meg emiatt. A katonai titkosszolgálattal kihantoltatták a sírokat. A férfiakat bevitték a přerovi temetőbe és a fal mellett temették el őket, mint az öngyilkosokat és akasztott embereket.
Az asszonyok és gyermekek tetemeit elszállították Olmützbe és ott hamvasztották el őket. A hamvasztás elsőre nem sikerült tökéletesen, így rengeteg csont maradt. Ezért megismételték az eljárást, hogy egyetlen árulkodó csontszilánk se maradjon. Hýbl ezeket a hamvakat is megtalálta és 2016. december 16-án a férfiak mellé temették és újabb síremléket állítottak. Munkásságáért magas magyar állami kitüntetésben részesült.
Végül a Szovjetunió mentette meg a helyzetet, mert megvétózta a döntést.
Ugyanezt meg kell tennünk tehát Ligetfalu esetében is – hangsúlyozta az előadó. Szlovákia és Magyarország 1993 óta nem képes a hadisír-egyezményt megkötni, mert beletettek egy olyan megállapítást, hogy minden földi maradványt, amelyet Szlovákia földjében találnak, azt eleve szlováknak kell tekinteni! Ez képtelenség a javából! Az évszázadok folyamán sokfajta náció tagja fordult meg ezen a területen. Török, tatár és ki tudja ki mindenki. Ma már a DNS-vizsgálattal sok mindent tisztázni lehet. Ezért a bárgyú kitételért Magyarország nem volt hajlandó ezt aláírni.
Pedig ezt a szerződést meg kell kötni. Közösen fel kell tárni a sírokat, megvizsgálni a leleteket és eltemetni az áldozatokat. A béke nem a háború végével jön el, hanem akkor, amikor az utolsó tömegsírból a halottakat méltó módon eltemetik.
Több képviselő is kapott már ilyen tartalmú levelet. Ez meg van elektronikus formában is, így felkérte a jelenlevőket, hogy azt majd ők is küldjék meg a képviselőknek, akiknek elérhetősége szerepel az interneten.
Ezzel a kutatással az a célja, hogy rámutasson a borzalmakra, nehogy megismétlődjenek.
Amikor Gyöngyösi János magyar külügyminiszter Prágában tárgyalt a szlovákiai magyarok ügyéről, a csehszlovák kormány 1945. december 4-án meghallgatta Clementis külügyi államtitkár beszámolóját a magyar-csehszlovák tárgyalásokról. A lakosságcserére és a magyarok kitoloncolására a csehszlovák fél 10 pontban foglalta össze a tárgyalás alapját képező téziseket. Ezek közül hét az ENSZ nyilatkozatába foglaltak szerint, a háborús bűnök fogalomkörébe tartozik. Ezek nem évülnek el. Egy ügyes ügyvéd kezében ez az anyag vádirattá válhat. Szlovákia ugyanis perelhető, mert 2007-ben megerősítette a Beneš-dekrétumok érvényességét.
A törvénytelenül kisajátított földek ügyében már Szlovákiára büntető feljelentés érkezett. Három beadvány létezik ebben a tárgyban. Ehhez lehetne csatolni Beneš hét bűnét, amit elkövetett a felvidéki magyarokkal szemben.
„Mi nyújtjuk a szlovákoknak és cseheknek a kezünket a békülésre” – hangsúlyozta a szerző. Körlevelet fogalmaztak meg e tárgyban. A kezdeményezés neve: Szeretettel a gyűlölet ellen.
A szlovákság valóban nem tud erről. Ezt elhallgatták. Hadititokként kezelték. Aki erről beszélt vagy ennek kivizsgálását kérte, azt üldözték.
A végén sok érdeklődő vásárolta meg ezt a 250 oldalas munkát, mely kevésbé köztudott anyagot tár a közvélemény elé. Nagyon fontos, hogy ezekkel az adatokkal minél többen ismerkedjenek meg. Külön köszönet Dunajszky Gézának, hogy ezt a munkát elvégezte!
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
