„Emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra” (János 4,35). Amikor Jézus ezt az Igét mondta, még távolabb volt térben és időben is a később Jeruzsálemben végbement nagyheti eseményektől. Az édes anyanyelvünk által leleményesen megjelölt sanyarúhéttől, vádhéttől, gyászhéttől, ami az értünk hozott szenvedés mélységeinek körülírása. Mindez a passio, megváltó szenvedés húsvétkor szent hétbe, világfordító új távlatokba fordult, s új irányba emelte az emberiség földi történelmét.
Virágvasárnap Isten jóságos tervében fogant eseményeinek előkészületeihez, ezek titokzatos fizikájához és földrajzához tartozik a szent várostól északra elterülő samáriai történéssor. Az, ahogy Urunk szemei megnyugodtak azokon az érlelődő kalászokat ringató búzamezőkön, melyek ebben a régióban, a mai Galilea déli részén ringatták a Szentföld jövendő kenyerét.
Számomra ez az Ige ezen a virágvasárnapon hatalmas és valóságos jelképpé nagyítódott fel. Lelki szemeimmel látom a samáriai asszony hódolatától körülvett Urat, aki beszélgetve Jézussal így szól: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Jézus ennyit mondott: Én vagyok az (Ján 4,25-26). Micsoda meglepődés, csodálat lephette meg az asszony szívét! Ott, a kenyérringató kalászok búzamezején mondta Urunk azt is:
Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem és bevégezzem az ő munkáját (Ján 4,34).
A teremtett világ megszentelését és megváltását. És ebben az összefüggésben rajzolódott ki lelkemben ez a kép: Jézus ott tündöklik a kalászok élén, fölött, ahogyan korábban a megdicsőülés hegyén Péter, Jakab, János szeme láttára – vestitus albus – fehéren tündöklő ruhában (Luk 9,28-29).
Ő a mennyei Kalász, Isten szűztiszta Kalásza, Aki az élet magvait érlelte meg nekünk. Virágvasárnap fizikai valósága ez a Kalász-Jézus, lelkében és Igéiben hordva az éltető gabonamagvakat, szent látásokat, drága kijelentéseket.
Virágvasárnap metafizikája mindaz az iránymutatás, horizontemelés, a földi mindennapokba beszorított lelkeink mindennapiság érzetéből történő kiemelése isteni gondossággal és tapintattal, amit Urunk téridőben még jóval a Via Dolorosa előtt jelentett ki, hirdetett meg: EMELJÉTEK FEL szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra (Ján 4,35). Ez Jézus, Isten szent Kalászának kegyelmi előrelátással javunkra megfogalmazott samáriai virágvasárnapi programja!
Ma is ilyen kettős szívdobbanású, s csak így igazán, formalitásokon túl éltető virágvasárnap ünnepe. Fizikailag a földi valóságban, szomszédságunkban dúló brutális háború árnyékfelhői alatt, még mindig koronavírussal is terhelten, s annyi válsággal telítetten ma mégis megszólal reális biztatásként: Emeljétek fel szemeiteket! Csak Őáltala hiteles és hihető és működő ez az ünnep rettentő valóságán túlemelő, felülemelő reményüzenet.
Isten szűztiszta drága Kalásza, Jézus, aki elindultál a pászkára, a húsvéti bárány elfogyasztásának nagy nemzeti ünnepére a szent város felé, s még a kereszten is Atyád embersegítő Kalásza maradtál, kipergetve magadból minden életerőt, vércseppekben és utolsó szívdobbanásig, hogy áldozatoddal tápláld éhező-szomjazó, megváltásért szűkölő népedet.
Akkor is ezreket, s azóta is embermilliárdokat, kettétört kalászokat, csírájában megfojtott életeket jöttél menteni, és a tördelő kezeket, az élettipró szíveket ítélő kegyelemmel ébresztve rá rettentő embertelenségükre.
Ma 2,5 milliárd keresztyénnel jövök Eléd, s miközben a világkeresztyénség hozsannát és halleluját zeng méltán jöttödre, köztük csendes Jánosod példáját követve, megállok én is, s csak ennyit kérek: hadd terítsem eléd szívemet, életemet, bűneimet. Hadd valljam meg dicsőítve nevedet ezernyi áldásodért, a kalászéletedből nekem juttatott drága gabonamagvakért, áldásokért. Tudom, Te nem gyalogolsz, legkevésbé nem gázolsz át a szívemen, sok milliárdnyi tanítványszíven. Hatalmas nagy láthatatlan csodaöleléssel kalászszívedbe visszaölelsz minket. Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!
Virágvasárnap fizikájához tartozik az is, hogy már messziről a szent város, a szent templom magasára emelte fel tekintetét Jézus, ahol népe a Törvényben előírtak szerint imádta az Örökkévalót. Jézus vágyódott népével közösségben és tanítványaival együtt elfogyasztani az engesztelés kézzelfogható jelképét, a húsvéti bárányt.
Szemeit a hegyekre vetette, ahogyan ma a protestáns világ énekli a 121. zsoltárral. Betfagé és Betánia felől közeledett az Olajfák hegye irányában, Fügefalva és Datolyafalva felől, melyek a Teremtő által létrehívott élet zöldellését mutatták neki is. Élethordozó Kalászlétével embereket boldogító fügék és datolyák ligetei között lépkedett. Betániával pedig úgy keretezte élete térképét mindent oly’ tökéletesen végbevivő mennyei Atyja, a Gecsemáné kerttel, a Golgota koponyahegyével, Arimátiai József sírjával, majd megdicsőülése, mennybe emeltetése metafizikai felfele irányításával, hogy újra visszatért Betániába.
A kör bezárult. Minden tökéletesen helyére került – mert Isten soha sem ejt hibát.
Elvégeztetett. Amiért a földre jött, hogy egyetlen gabonaszem se vesszen kárba. Mert ez az életmentő, ember- és emberiségüdvözítő szeretetkör soha nem billen ki isteni elrendeltetése kristálytengelyéről:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16).
Voltak bölcs bibliakutatók, akik mertek így fogalmazni: a fehérbe ért mezők, az aratásra érett kalászok tengerije, és ringó mezők ott Samáriában, s azóta lelki szemeink előtt az üdvözülők, az egyház seregeit jelképezik. Akik Jézustól kapott fehér ruhába öltöznek, megmosták bűntől, hitetlenségtől, alávalóságok szennyétől piszkos életruhájukat az Ő áldozati vérében.
Kalászok Ura, drága Jézus, virágvasárnapi kérdésünk: vajon mi ott leszünk-e, lehetünk-e majd közöttük? Ahogyan János és a többi evangélista fogalmazott: facta est – tény, megtörtént, cáfolhatatlan valóság, hogy felemelhetjük szemünket a végtelen búzamezőre, de facta est lesz-e vajon kalászsorsunk fehérré érlelődése a Te aratásodra, a Te sarlódra, Uram? Legyen mai virágvasárnapunk fizikája, mélységeket járó napjaink metafizikai hitélménye, reményiránya, boldogító ünnepi érzése Szenczi Molnár Albert énekének iránymutatását követő: Emeld fel szíved, nyisd meg füledet! S válaszoljuk rá szép dicséretszóval: Emeljük Jézushoz szemünk, Jön már királyi győztesünk… Krisztus nép jön, jön a Király! Legyen jótetteket, az élő hit, reménység virágjait, terméseit érlelő, Krisztust egész életünket takargatás, szégyen nélkül köszöntő ünnepi virágvasárnapunk! Hozsánna a szívedben, hozsánna a földön és a magasságban!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
