Egy híján 20 évvel ezelőtt szűnt meg a nagykürtösi járásbeli Nagycsalomján a Magyarok Nagyasszonya Egyházi Alapiskola, elsőnek a járás négy egyházi kisiskolája közül. Ott kezdte pedagógusi pályafutását az Ipolykeszin élő Kissimonyi Beatrix. Vele beszélgettem.
Kezdjük egy rövid bemutatkozással.
Ipolykeszin kezdtem tanulmányaimat. A kisiskola 22 gyerekkel megszűnt, miután befejeztem az első évfolyamot. Utána naponta túlzsúfolt buszokon utaztunk Ipolybalogra. Mindig hiányzott kicsi falum családias hangulatú iskolája, ahol megtanultam írni, olvasni. Az alapiskola befejezése után Ipolyságon a magyar tannyelvű gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, ott érettségiztem. Majd a Comenius Egyetem Filozófia Tanszéke magyar-történelem szakára jelentkeztem, ahová nem vettek fel. Ettől függetlenül sikerült bejutnom a Losonci Pedagógia Akadémiára, ahol két év alatt nevelőnői oklevelet szereztem.
A bársonyos forradalom után 1992-ben felvettek a Nyitrai Tanítóképző Főiskolára, ahol 1996-ban sikeresen lediplomáztam és tanítói oklevelet kaptam. 1997-ben megszereztem az első attesztációmat, majd 2008-ban a pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógiai Karán leállamvizsgáztam és gyógypedagógiai diplomát szereztem pszichopedagógia szakon.
Pedagógusi pályafutását Nagycsalomján, az egykori Magyarok Nagyasszonya Egyházi Alapiskolában kezdte. Hány tanulóval működött az iskola, és hány évig tanított ott?
1993-ban alakult a Magyarok Nagyasszonya Alapiskola Nagycsalomján, melynek alakulása pillanatától voltam a tanítója. Tíz évig működött az iskola. A megszűnéséig ott dolgoztam, kezdetben mint tanító, később mint igazgató-tanító.
Elkerülhetetlen volt az iskola megszűnése?
Azzal a hozzáállással, ami ott uralkodott, elkerülhetetlen volt. Fiatal tanítóként bekerültem egy olyan közösségbe, ahol évtizedek óta nem működött magyar iskola, de egy teljes szervezettségű szlovák iskola mellett naponta bizonyítani kellett, hogy mennyivel hatékonyabb a magyar nyelvű oktatás. A falun belül is felekezeti viszály uralkodott, ami irányomban szlovák–magyar konfliktusban bontakozott ki. Részben az egyház, részben az önkormányzat közönye és a szülők csalódottsága révén megszűnt a Magyarok Nagyasszonya Alapiskola. Tizenkét kisdiákkal kezdtünk és hat maradt a megszűnés évére. Sajnos, az MKP akkori járási szervezete sem állt ki igazán az iskola megmentése érdekében.
Hogyan került Szalatnyára, az ottani állami kisiskolába? Igaz a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában?
Az Új Szóban felfigyeltem a szalatnyai pályázati kiírásra. Akkor már nyilvánvaló volt, hogy Nagycsalomján megszűnik az iskola, nekem pedig tovább kell lépnem. Pályáztam és megnyertem a pályázatot, az ottaniak örömére. Régi igazság, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, de ezen felülemelkedve próbálok a rám bízott közösség számára elsősorban hasznos és értékes lenni.
Alsó tagozatos pedagógusi végzettségén kívül elvégezte a gyógypedagógiát is. Miért volt erre szüksége?
2008-ban fejeztem be tanulmányaimat Pozsonyban a Comenius Egyetem pedagógiai karán, mint gyógypedagógus. Az új környezet, az új kihívások miatt szükségessé vált, hogy ismereteket szerezzek, fejlesszem magam.
Túlnyomórészt roma gyerekek látogatják a szalatnyai iskolát. Esetenként szlovák anyanyelvű gyereket is oda íratnak be. Miért?
Mindenki elfogadja az iskola oktatási–nevelési koncepcióját. Alkalmazkodunk azokhoz a diákokhoz, akinek tanulási nehézségeik vannak, figyelmet fordítunk a speciális nevelési igényű diákokra. Talán a sokoldalúságunk és nyitottságunk miatt vonzó az iskola.
Ha jól tudom, komoly tanulmányt is írt a romák integrációjáról.
A roma gyerekek integrációjával foglalkoztam évek óta, és ezzel kapcsoltban dolgoztam ki egy munkát. Nemcsak az iskola szemszögéből, hanem társadalmi és politikai oldalról is rávilágítok azokra a problémákra, amelyek miatt a roma kisebbség hátrányos megkülönböztetést szenved.
Munkám célja mindenekelőtt, hogy elérjük a legmagasabb integrációs szintet, amikor a gyerek már képes beilleszkedni a társadalomba és annak hasznos tagja tud lenni.
Erre megfelelő környezetet alakítottunk ki az iskolában, ami segíti a munkánkat. Tudom, hogy ez egy hosszú folyamat és ebbe mindenkinek be kellene kapcsolódni. Hiszem, hogy idővel a társadalom ráébred, hogy nem elég nekik a halat odadobni, hanem meg kell őket tanítani halászni. Mert megkapják a segélyt és minden jót a társadalomtól, de nincsenek megtanítva annak értékére. A munkám elnyerte az egyetemen a dékánhelyettes tetszését, aki marasztalt és kérte, hogy bővítsem ki, mert tankönyv formájában is hasznosítható lenne az ottani hallgatók számára.
Nemhogy a kisiskolákat, hanem esetenként a teljes szervezettségű magyar iskolák némelyikét is bezárás fenyegeti. Mi a titka, hogy Szalatnyán megmaradt a kisiskola?
Ez így igaz. Szomorúsággal tölt el, hogy az elmúlt két évtized alatt 4 magyar kisiskola szűnt meg a Nagykürtösi járásban. Szalatnyát pozitív példaként tudom felhozni, ahol a hozzáállás, a szervezettség a polgármester és az önkormányzat részéről példaértékű. Elegendő gyermek látogatja az iskolát, nincsenek létszámproblémáink, nincs szükségünk könyöradományra, mert a költségvetésből okosan gazdálkodunk. A polgármester minden segítséget, támogatást megad az iskolának. Nemcsak színvonalas a berendezésünk, de két évvel ezelőtt uniós alapokból sikerül az iskolát teljesen felújítani. Az iskola mellett pedig új játszótér létesült. Mindig pozitívan gondolkodunk, egymást kölcsönösen biztatjuk és segítjük.
Közel harminc éve van a pedagógusi pályán. Mindig is tanító akart lenni?
Amióta az eszemet tudom, tanító akartam lenni. Az első tíz év Nagycsalomján jelentősen meghatározta a pedagógiai pályafutásomat. Büszke vagyok azokra a diákokra, akiket ott tanítottam, mert mindannyian sikeres fiatalok lettek, néhányan már családanyák és családapák, ami külön öröm számomra is. Attól függetlenül, hogy a pedagógia nem a legvonzóbb szakma, mégis szerintem a legszentebb hivatás.
Mi hiányzik a magyar iskolákból?
Ez nagyon összetett dolog, de abban biztos vagyok, hogy rövid időn belül paradigmaváltásra lesz szükség annak érdekében, hogy az iskoláink megmaradjanak.
(Bodzsár Gyula/Felvidék.ma)
