Richard Sulík (Fotó: TASR)

Richard Sulík, az SaS elnöke álláspontja szerint a nővérek, az orvosok és a pedagógusok bérére a költségvetés összeállításakor kellett volna gondolni.

„Természetesen elfogadjuk bármilyen más adó vagy áfa csökkentését is. De ha nem fogja elérni annak mértékét, ami a javaslatunkban szerepel, akkor megvétózzuk a kőolajadót” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke.

„Mi 8 százalékra akartuk csökkenteni a benzin és a gázolaj áfáját. Annak ellenére, hogy Lengyelország megtette ezt a lépést, Igor Matovič ellenzi. A koalíciós tanácson még arról is beszéltünk, hogy legalább év végéig csökkentsük az áfát, egy ilyen átmeneti időszakot el lehetne érni az EU-nál” – tette hozzá Sulík.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter az SaS párttól azt várja, hogy ne blokkolja a Slovnaft orosz kőolaj feldolgozásából származó nyereségének megadóztatását. Szerinte ha a parlament nem fogadja el ezt a törvényt, csak júniusban nagyjából 30 millió eurótól esik el az ország. „Nagyon remélem, hogy az SaS félreteszi a haragját, beismeri a hibáját és segítő kezet nyújt az egészségügyi nővéreknek és a tanítóknak” – tette hozzá korábban Matovič.

Elhalasztotta a parlament a kőolajadóról szóló szavazást

Kedden 11 órakor kellett volna szavaznia a parlamentnek az orosz kőolaj feldolgozásából származó nyereség különadójának második olvasatba utalásáról, a szavazást szerdán (május 25.) 11 órára halasztották.
A javaslat alapján a Slovnaft olajfinomítónak különadót kellene fizetnie az orosz kőolaj feldolgozásából származó nyereségből. Az orosz kőolaj ugyanis az utóbbi hónapokban jóval olcsóbb, mint a Brent típusú kőolaj, s a nyereség megadóztatásából származó összeg az államkasszába vándorolna.

(tasr/Felvidék.ma)