Roman Mikulec (Fotó: sme.sk)

Roman Mikulec belügyminiszter határozottan felszólította a kormánypárti és az ellenzéki politikusokat is, hogy hagyjanak fel a nyilvánosság félrevezetésével.

Mikulec a közösségi hálón reagált Robert Fico és Boris Kollár házelnök nyilatkozataira, melyek szerint Hamran István rendőrfőkapitány a nemzetbiztonsági tanács ülésén arról számolt be, hogy akciót készítenek elő rendőrök, bírók és ügyészek ellen.

„Valamennyi rendőrségi szerv szabadon végezheti a munkáját és élvezi a bizalmamat” – jelentette ki Mikulec.

Hozzátette, számára az igazságosság és a tisztességes eljárás az alfa és az ómega.

Hamran István országos rendőrfőkapitány hétfőn határozottan cáfolta Robert Fico Smer-SD-elnök állítását, hogy rendőrségi akció készülne az Oblúk belső ellenőrző csoport korábbi tagjai, valamint ügyészek és bírók ellen.

Mint mondta, a nemzetbiztonsági tanács ülésén arról tájékoztatott, hogy eljárást folytatnak bűnszervezet létrehozása, működtetése és támogatása ügyében, valamint pontosította a Pozsonyi III. Járásbíróságon végrehajtott rendőrségi akcióval kapcsolatos valótlan információkat, és az ügy összefüggéseit a bűnszervezet elleni nyomozással.

Azt is leszögezte, sosem tájékoztatta a biztonsági tanácsot rendőrségi akció előkészítéséről. Fico egy hétvégi vitaműsorban jelentette ki, hogy Hamran egy nagyszabású rendőrségi akció előkészítéséről beszélt a legfőbb közjogi méltóságoknak. Vitapartnere, Boris Kollár ennek kapcsán kijelentette, hozzá is eljutottak ezzel kapcsolatos információk.

(TASR/Felvidék.ma)