Fotó: Máté Gyöngyi

A szlovák műemlékvédelem több száz védett épületet tart nyilván. A betléri kastély műemlékvédelmi szempontból a legszigorúbban védettek közé sorolható. A háborúkat átvészelve teljes berendezéssel áll a látogatók rendelkezésére. Látogatottságát növeli gyönyörű angolparkja, kedvező fekvése. A betléri kastély angolkertjét 1978-ban bejegyezték a világörökség jegyzékébe.

Az arisztokrata kúriákat, kerteket, parkokat és belső tereket mindig is gazdagon díszítették virágokkal. A virágoknak és a díszkerteknek az Andrássy családnál is nagy hagyománya volt. Ezért a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeum, mint minden évben május elején, kézműves vásárral egybekötött hagyományos virágpiaccal várta a látogatókat.

Az esemény 2022. április 30-án és május 1-jén zajlott. A látogatók a kastély előtt különféle egynyári növényeket, gyógynövényeket és díszfákat vásárolhattak, hogy ezekkel díszítsék udvarukat, teraszukat, erkélyüket és a lakásukat. A kézműves vásárra Gömörből, de távolabbi vidékekről is érkeztek kézművesek termékeikkel.

A rendezvény keretében a látogatók megismerhették a főúri rózsakertek történetét Mgr. Alena Krátka, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Zenei Múzeum kulturális és propagációs menedzserének előadásából. A kastély előtti színpadon az Efko Ifjúsági Kamarazenekar lépett fel. A fiatal kassai zenészek a közönség számára is jól ismert dallamokat és filmslágereket adtak elő.

A szervezők vasárnap a vásár kiegészítéseként díjtalan belépést biztosítottak a kastélyba. Azonban a látogatók és a kastély gyűjteményének megóvása érdekében a létszám korlátozott volt.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)