Balla Barbara az ELTE angol nyelv és kultúra, valamint történelem szakos hallgatójaként volt a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa a kanadai Hamiltonban 2019. szeptemberétől 2020. márciusáig, majd a kilenc hónapos program utolsó harmadát a járvány miatt itthonról online teljesítette.
Hogyan és mire tudott átváltani?
Azt találtuk ki hat ösztöndíjas társammal, hogy indítunk online egy programot „Kalandozz határok nélkül magyarul!” Mindegyikünk vállalt egy-egy napot a hétből – más-más témakörben. Enyém lett a történelem.
Hamiltonban biztosan több tárggyal is kellett foglalkoznia. Milyen elvárást fogalmaztak meg az ottaniak?
Az én fogadószervezetem az Arany János Magyar Iskola volt, ezen kívül részt vettem a Rozmaring Táncegyüttes, és a három magyarul beszélő, Istenhez imádkozó egyházközség tevékenységében, illetve a cserkészet életében is. Magam ugyan nem vagyok cserkész, de rengeteget tanultam tőlük, én pedig próbáltam kulturális szervezésben segíteni nekik. Ugyanis a fő tevékenységem a magyar-tanítás és a kulturális szervezés volt. Ennek volt olyan része, amit a közösségek már kialakítottak, de várták kiegészítését, szélesítését, ugyanakkor nagyon sok bizalmat kaptam új dolgok kitalálásához.
Például én szervezhettem az első hamiltoni Magyar napokat.
Milyen korosztályok vettek részt a magyar életben?
Tulajdonképpen a kisbabáktól a 98 évesekig mindegyik. Nyilván ezek a korosztályok különböző közösségekbe tagozódnak. Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a hamiltoni Arany János iskola minden évben tudott indítani új kezdő osztályokat. Én két osztályt kaptam: az egyik angol anyanyelvű volt, ők többnyire leszármazás révén kerültek kapcsolatba a magyar kultúrával. Párhuzamosan indult az első osztály, amely a már magyarul beszélő gyerekeket gyűjtötte össze, és nagyon érdekes volt tapasztalni azt a fejlődést, amit egy magyarul tudó, és amit egy teljesen idegen nyelvű kisgyerekkel lehet elérni. Az Arany Jánosban nyolc osztály van, minden évben rendeznek ballagást, de ezzel nem ér véget a magyar tanulás, ugyanis Torontóban, ami Hamiltontól 50 kilométerre van, működik magyar gimnázium.
Ezekben az iskolákban hetenként egyszer van tanítás, nálunk kedd esténként volt. Ugyanígy a cserkészeknél is megvan a heti rendszeresség, ott az idősebbek foglalkoznak a kicsikkel.
Hamilton szerencsés város abból a szempontból is, hogy a magyarok három vallás hagyománya szerint: a római katolikus, a görög katolikus és a református szerint vehetnek részt anyanyelvükön misén, illetve istentiszteleten.
Jó hallani, hogy ez az élénk és sokszínű magyar élet nem az idősek ködbevesző emléke, hanem Barbara személyes élménye három évvel ezelőttről.
A diaszpórában élni, közösségeibe járni: cserkészetbe, néptáncra – mindegyik hetenkénti program – ahhoz kell egy támogató család. Volt olyan kisgyerek, aki akkor kezdte az első osztályt, amikor én oda kerültem, és tudtam, hogy 50 km-ről jön be hetenként. Iskolai tapasztalataimból értettem meg, hogy csak az a gyerek tud megmaradni magyarnak, akit a szülei, nagyszülei ebben támogatnak.
Meg azt is megtanultam, hogy diaszpórában egy közösségben szerepet vállalni, az nem szerep, hanem hivatás – egy életre szóló.
Mi volt a legnagyobb élménye? Gondolom, ezt sokan megkérdezik.
Amikor az ember kap egy ilyen lehetőséget, úgy indul útnak, hogy minél többet adjon magából, képességeiből annak a közösségnek, ahová kerül. Aztán amikor véget ért, úgy éreztem, hogy én kaptam többet tőlük: a közösségnek azt a szeretetét, bizalmát, amivel rám bízták a programjaik szervezését. Olyan lehetőség, olyan szívet melengető időszak volt, amit máshol nehezen talál meg az ember. Például: Október 23-án „élő történelem” kiállítást rendeztünk az 56-osok magukkal hozott, ereklyeként őrzött tárgyaiból. A hajdani menekültek mutatták be, és meséltek, hogy milyen körülmények között hagyták el az országot, kerültek külföldre.
A legjobb dolog, ami történt velem, hogy azokkal az emberekkel találkoztam, akikkel találkoztam. Ugyanis nagyos erős hitű közösségbe kerültem: az Istenben és a magyarságukban való hitük rendíthetetlen volt, és azt is megtanultam történeteikből, hogy sok mindent elvehetnek tőlünk, sok mindent materiális értéket elveszíthetünk, de egy dolog megmaradt nekik, amibe kapaszkodhattak: a magyarságuk. Ezt a tanulságot nem lehet elfelejteni.
Potápi: Újra indulnak a diaszpóra és a szórvány magyar közösségeit segítő programok
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
