(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott hétfőn kiütéses, 23-7-es győzelemmel kezdte meg szereplését a spliti Európa-bajnokságon.

A júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese egyszer sem volt hátrányban a meccsen, a második negyedben már jelentősen elhúzott ellenfelétől, és végül 16 gólos különbséggel diadalmaskodott, ráadásul minden mezőnyjátékos betalált.

A magyarokra szerdán a csoportelsőségről döntő rangadó vár 19 órától az olimpiai bajnok szerbek ellen.

A férfi tornán szereplő 16 csapatot négy kvartettbe osztották, melyekből a csoportelsők rögtön a negyeddöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a nyolc közé kerülésért.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, 1. forduló, D csoport:
Magyarország-Szlovénia 23-7 (4-3, 6-2, 6-0, 7-2)
magyar gólszerzők: Zalánki 4, Burián, Vigvári 3-3, Angyal, Manhercz, Fekete, Jansik, Vadovics 2-2, Nagy, Német, Molnár 1-1

A bemutatkozó mérkőzésre Varga Zsolt szövetségi kapitány Ágh Györgyöt és Konarik Ákost nem nevezte a 13 fős meccskeretbe. A találkozó finoman fogalmazva sem ígérkezett kiélezettnek, tekintve, hogy a két gárda eddigi két Eb-összecsapása közül az 1999-eset 11-3-ra, a 2006-osat 23-6-ra nyerte a magyar csapat.

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

„Összességében az volt a fontos, hogy átestünk a tűzkeresztségen. Nem kezdtünk jól, eleinte sok volt a hiba, de ahogy megnyugodtunk, már kijött a különbség. A szlovén vízilabda nem meghatározó, ezért ebből a meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de jó, hogy velük kezdtünk” – mondta Varga Zsolt szakvezető, aki az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, elsősorban a játékosoknak volt fontos, hogy mindenki betaláljon, mert így mindenkinek nagyobb lesz az önbizalma, ugyanakkor ő maga mindig azt hangsúlyozza, hogy a meccseket a kiváló védekezéssel lehet megnyerni.

A mezőny legeredményesebb játékosa, Zalánki Gergő is azt emelte ki, hogy kissé álmosan kezdték a mérkőzést, amelyen szerinte túl sok gólt kaptak. „A szerbek ellen több kell majd” – jelentette ki a Pro Recco BL-győztes klasszisa, akinek tetszik az uszoda, bár a vizet kissé hidegnek találta.

(MTI/Felvidék.ma)