A világ a jelek szerint nem lépett még túl a könyvégetések szokásán, melyekhez ugyan modern korunkban máglyát már nem raknak, helyette indexre, tiltólistára kerülnek olyan normális ember számára ártalmatlan tartalmú könyvek, melyeken generációk nőttek fel és milliók kedvencei voltak.
Túl azon, hogy az orosz-ukrán háború miatt nemkívánatossá lettek az orosz klasszikus irodalom remekei, a „woke-hiszti” is sűrűn szedi áldozatait. A woke eredetileg érzékeny az olyan társadalmi kérdésekre, mint például a rasszizmus vagy a szabadságjogok korlátozása. A woke kultúra vagy woke ideológia tehát egy figyelemfelhívás a társadalmi igazságtalanságra, elsősorban a faji megkülönböztetésre.
Nem is lenne ezzel semmi baj, ha ennek kapcsán nem váltak volna nemkívánatossá olyan szerzők művei, akikről épeszű ember soha nem feltételezte volna, hogy ilyen sorsra jutnak.
Amerikai és nyugat-európai liberális „szakértők” ugyanis egy ideje rendre belepiszkálnak a klasszikus irodalomba, például a néger, nigger kifejezés kapcsán, mellyel mi magyarok is rendre találkozunk Jules Verne, Daniel Defoe, Robert Louis Stevenson kalandregényeiben. Néhány éve rabszolgára cserélték a nigger kifejezést a Huckleberry Finn kalandjaiban, s az eredeti szöveg sok amerikai iskolában tiltólistán van. A Tamás bátya kunyhója is hasonló sorsra jutott. Normális erkölcsű és értelmes tudatú országban ügyvédek és jogvédők seregének kellene pert kezdeményeznie Mark Twain örökbecsű regényének intézményi szinten történő meghamisítása miatt, és hogy az ifjúságot megfosztják ezeknek a remekműveknek az olvasásától.
Ám nem így történt, s a jelek szerint miután ezzel végeztek, lapoztak egyet és elérkeztek a Németország egyik legnépszerűbb szerzőjének számító Karl May indiánokról szóló regényeihez.
Winnetou rézbőrű testvérünk, gyermekkorunk kedvenc hőse is fennakadt tehát a szűrőn, mivel bírálói szerint May idilli és hazug képet mutatott az olvasóknak Észak-Amerikáról, arra pedig nem tért ki, hogy a Winnetou-hoz hasonló őslakosokat az érkező európaiak – mint amilyen a főszereplők egyike, a Németországból bevándorló Old Shatterhand – gyilkolták le, élőhelyeiket pedig feldúlták.
Ezért aztán a regények egy részét kiadó Ravensburger Verlag mindezek hatására két, A fiatal főnök Winnetou című, nemrég megjelent filmhez kapcsolódó könyvet vett ki a bolti, illetve online kínálatából. May Károly tehát – ahogy mi, magyarok ismerjük – meghamisította volna a történelmi valóságot, s az őslakosok elnyomását tekintve egy romantikus, sok klisét tartalmazó képet alakított ki az olvasóban. Tegyük hozzá, senki sem állította, hogy kalandregény helyett történelemkönyveket írt volna, ezt még a legnaivabb olvasója is tudja.
Ez már majdnem felér azzal, mintha Magyarországon valami őrült kitalálná, hogy be kell tiltani mondjuk a Mátyás királyról szóló meséket, mert egy idealizált, romantikus képet alakítanak ki az olvasóban, mivel példának okáért Mátyás valójában soha nem kapáltatott szőlőt az urakkal…
Végszóként sajnos nem mondhatunk mást, csak azt, hogy valami nagy baj van a világban, járványként terjed az őrület, olyan eszmék, áramlatok hódítanak, válnak egyre hangosabbá és erőszakosabb, melyekkel ha néhány évre visszamenőleg előrukkolt volna valaki, minden bizonnyal simán bolondnak tartották, keményebb helyeken akár egy kényszerzubbonnyal is megkínálták volna.
(NZS/Felvidék.ma)
