Ravasz Ábel (Fotó: TASR)

A Kisebbségek Barátai Csoport (SPMN) nemzetközi együttműködéssel bővíti tevékenységét a parlamentben – az Egyesület a Kisebbségek Kutatásáért (ASN) szervezettel fog együttműködni, amelynek célja, hogy javítsanak a szlovák törvények minőségén. A TASR hírügynökséget Ravasz Ábel, az SPMN egyik alapítója tájékoztatta.

Az SPMN megállapítja: mivel nincs kisebbségi párt a parlamentben, hiányzik a szakmai szemszög a kisebbségi törvényjavaslatoknál.

„Az SPMN-t azzal a céllal hoztuk létre, hogy megerősítsük a kisebbségeket érintő törvényalkotás minőségét. (…) Az ASN nemzetközi hálózat bevonásával a tanácsainkat és elemzéseinket nemzetközi jó tapasztalatokkal is kiegészíthetjük, és a világ más részeinek legjobb ötleteivel gazdagíthatjuk a Szlovákiában zajló vitákat” – állapította meg Ravasz.

Mint elmondta: az SPMN és az ASN az együttműködés keretében a kisebbségjogok kulcsfontosságú témáit vitatja meg. Az első vitára szerdán került sor Pozsonyban, amelyen Florian Bieber, az ASN elnöke is részt vett. A szakemberek a kisebbségek elfogadásáról, képviseletéről és demokratizációjáról beszéltek.

„Az ASN már hosszú ideje próbálja feltérképezni a kisebbségi jogok helyzetét, de most először kapcsolódunk be egy ország törvényalkotási folyamatának az értékelésébe. Ez egy érdekes mintaprojekt számunkra, amely reményeim szerint a társadalom számára is hasznos lesz” – magyarázta Bieber.

Az SPMN tevékenységét Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos is üdvözli. „Örülök, hogy az ASN-nel való együttműködésnek köszönhetően Szlovákiába is eljutnak olyan ötletek, amelyek a kisebbségpolitikát mozgatják a világban” – közölte.

Az SPMN célja, hogy összekapcsolja a kisebbségi jogi szakértőket a parlamenti képviselőkkel. Az elmúlt több mint egy évben, amióta létezik, már 40 olyan törvényhez fűzött észrevételeket, amelyek a Szlovákiában élő kisebbségek életét érintik.

(TASR/Felvidék.ma)