Navracsics Tibor

Európát elsősorban a kulturális azonosság határozza meg, ennek pedig a nemzeti identitásokra kell építenie – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdán a 31. Nemzetközi Gazdasági Fórumon a lengyelországi Karpaczban.

A miniszter A geopolitika dacára Közép-Európa a jövőjét keresi című pódiumbeszélgetésen szólalt fel, amelyen részt vett mások mellett Václav Klaus volt cseh államfő is.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, Európa nem földrajzi, hanem kulturális egység. Ha a térképre nézünk, a földrész „csupán az eurázsiai kontinens félszigete”, és éppen a kultúra az, ami jellegzetessé teszi Európát – magyarázta.

Európa, ezen belül Közép-Európa előtt álló, megoldandó kérdésnek nevezte, hogy miként „határozzuk meg a kultúra helyét a mindennapi életben és a jövőnkben is”.

Robert Schumant, az Európai Unió egyik alapító atyját idézve Navracsics Tibor kijelentette: Európa gazdasági egyesítése előtt kulturális közösséget kell kialakítani. „Ez a legfontosabb kihívás, amely általában véve Európa előtt, valamint Közép-Európa előtt is áll” – tette hozzá.

Közép-Európában „valamivel könnyebb a helyzet, hiszen egymást jobban ismerjük, mint ahogy Nyugat-Európa ismer bennünket” – szögezte le.

Rámutatott: „évek óta ismerjük egymást, ismerjük egymás történelmét, érzékenyek lehetünk egymás történelme és problémái iránt”.

A jövő kihívásának nevezte a Nyugat- és a Közép-Európa között tátongó „kulturális szakadék” felszámolását. Kifejtette: a fő probléma az, hogy a nyugat-európai diákok egyáltalán nem tanulják térségünk történelmét.

„Lehetetlenné teszi a történelmi reflexiót, valamint félreértéseket eredményez, ha nem ismerjük egymást, nem értjük egymás motivációit” – hangsúlyozta.

Azt mondta, a jövőben megoldandó kérdés lesz, hogy „hogyan dolgozzuk ki az olyan közös európai kulturális identitást, amely nem csorbítani fogja a nemzeti identitásokat, hanem épít rájuk”.

Václav Klaus a beszélgetés során úgy látta: Közép-Európa azonosságát az egyes történelmi eseményekhez való hozzáállás határozza meg, a visegrádi négyek esetén közös volt a 2015-ös migrációs válság kezelése, az ukrajnai háborút illetően viszont eltérő álláspontok észlelhetők.

Navracsics Tibor az ukrajnai háborúval kapcsolatban leszögezte: történelmi okokból a magyarok „békeszerető nemzet”.

„Nem mutatunk semmilyen lelkesedést a háború iránt, de mindent tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsünk az ukránoknak, akik menedékre találhatnak országunkban” – fogalmazott. „Ugyanúgy tesszük ezt, mint a lengyelek, és ezt természetesnek is tartom” – tette hozzá.

A Közép-európai Davosnak is nevezett nemzetközi gazdasági fórumot idén 31. alkalommal rendezik meg.

A csaknem ötezer résztvevőt számláló, csütörtökig tartó fórumon a magyar témájú programok keretében szerdán este még bemutatják Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyvének lengyel fordítását, illetve koncertet ad Sebestyén Márta énekesnő.

(MTI/Felvidék.ma)