Rudolf Schuster(Fotó: Máté László, archív)

Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezető azok közé az államférfiak közé tartozott, akik a békét és a népek közötti megértést szorgalmazták, és minden lépése erre irányult – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Rudolf Schuster volt szlovák államfő.

„Szomorúan értesültem a hírről, hogy elhunyt az én drága barátom, Mihail Gorbacsov egykori szovjet elnök. Egy olyan embert veszített vele a világ, aki mélyen beírta magát a világ újkori történelmébe” – jelentette ki Schuster.

„Az emberiség kárára vált, hogy nem sikerült látnoki elképzeléseit beteljesíteni Európában és a világon. Olyan személy távozott közülünk, aki a magánéletben nagyon emberi, barátságos és kedves volt” – tette hozzá.

Kassa városa 2016-ban díszpolgárává avatta Gorbacsovot, éppen Rudolf Schuster kezdeményezésére.

A címet a szabadság és a demokrácia előmozdítása és reformdöntései elismeréseként kapta, amelyek politikai és társadalmi változásokhoz és a békefolyamat beindításához vezettek, megváltoztatva ezzel Európa és Kassa lakosságának életét is.

Az indoklásban az is szerepelt, hogy Gorbacsov apja 1944-ben a Kassa közelében vívott harcokban sebesült meg. A Nobel-békedíjas Gorbacsov egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy az elismerést személyesen vegye át Kassán.

(TASR/Felvidék.ma)

Kapcsolódó cikkek