A 19. századi forradalmak hatására a nők életének kérdéseiben is bátor tettek születtek, melyet bátor és elszánt asszonyok hajtottak végre. Köztük volt a „magyar nagyasszonyok” kimagasló egyénisége, gróf széki Teleki Blanka, a magyar nőnevelés egyik úttörője, reformpedagógus, a nők művelődési egyenjogúságáért folytatott küzdelem híve.
A Máramaros megyei Nagybánya közelében, Hosszúfalván született 1806. június 5-én. Édesapja az arisztokrata gróf Teleki Imre, édesanyja korompai gróf Brunszvik Karolina, az első magyarországi óvodák megalapítójának, gróf Brunszvik Teréznek a húga volt. Gyermekkorában két ifjabb testvérével, Emmával és Miksával kiváló nevelésben részesült.
Fiatalon Münchenben és Párizsban művészeti ágakat és festészetet tanult, hazaérve Ferenczy István tanította szobrászatra. Művészi karrierjét nagynénje, Brunszvik Teréz, a magyar kisdedóvók megalapítója hatására hagyta félbe és a nőnevelést választotta életcéljául. Egy szegény grófi nevelőbe volt szerelmes, aki nem kérhette feleségül, ezért akárcsak a nagynénje, ő sem ment férjhez.
Leánynevelő intézeteket akart létesíteni, de másképpen, mint Teréz, aki az arisztokrata körökben ismert házi nevelést akarta úgy megoldani, hogy magyarul tudó, művelt nevelőnőket képez.
Blanka erélyesebb és gyorsabb utat választott: az arisztokrata leányokat intézetben akarta magyarrá nevelni. Egyébként a tantervet illetően szeretett nagynénje pedagógiai nézeteit vallotta.
A nőnevelés ügyével, a nők művelődési egyenjogúságának kérdésével foglalkozó cikkei 1845-ben, a Pesti Hírlapban „Szózat a magyar főrendű nők nevelése ügyében” jelent meg, és elhagyva a kor társadalmi szokásait, egy évvel később már a megvalósításról adott hírt a Honderű című lap „Teleki Blanka Nyilatkozata” címen.
Nemzeti szellemű leánynevelési terveinek megvalósítására tehát 1846-ban magyar tannyelvű leánynevelő intézetet állított fel Pesten. Ez volt az első középfokú leányiskola Magyarországon, amelyben az oktatás szaktanári rendszerrel indult meg jól képzett, haladó módszereket követő pedagógusokkal. A magyar nyelvet és a történelmet Vasvári Pál történész, pedagógus, politikus, a márciusi ifjak egyik vezéralakja tanította; a természettudományokra Hanák János piarista áldozópap, tanár és zoológus oktatott, a nevelőnő Leövey Klára író, újságíró, a magyar nőnevelés vezéralakja, Karacs Teréz író, pedagógus, nőnevelő és mások voltak. 1846-ban mindössze egy bátor növendéke volt az intézetnek: báró Puteáni Róza, Deák Ferenc keresztlánya, akinek a révén elterjedt a hír, hogy remek iskoláról van szó, így 1847 őszén már tizennégy növendék ült a padokban.
1848 végén, a szabadságharc idején kénytelenek voltak az intézetet feloszlatni. Ekkor Leövey Klárával előbb Debrecenbe, végül Szegedre menekült. A szabadságharc bukása után részt vett a hadbíróság elől bujdosó forradalmárok rejtegetésében, élelemmel és pénzzel segítette őket. Ekkor Szatmárpálfalvára, az egyik Teleki-kúriára vonult vissza. A település szinte megközelíthetetlen volt, ezért az üldözöttek nagy számban menekültek ide.
Párizsban élő nővérén keresztül kapcsolatot tartott a magyar emigrációval és miután a bécsi rendőrség kezére jutott a levelezése, 1851-ben Bécsben elfogták, és Pestre, az Újépületbe (hírhedt erőd, katonai épület, a mai Szabadság tér területén állt) szállították, ahol a haditörvényszék 10 évi börtönre ítélte, amelyből ötöt a hírhedt brünni „népek börtönében”, Olmützben és Kufsteinban töltött.
A vádirat szerint:
„Teleki Blanka grófnő, aki sokat utazott Németországban, Lombardiában és Franciaországban, ritka szellemi tulajdonságokkal, tudományos műveltséggel, rendkívüli bátorsággal, erős akarattal és fáradhatatlan kitartással rendelkezik, de ezen tulajdonságok hiúvá és elbizakodottá tették, fölöttébb ravasz, akaratos és különlegesen becsvágyó. Politikai tevékenysége egész nagyságánál fogva annál is inkább tekinthető korunk egyik legveszedelmesebb lázadójának.”
A vádak közt szerepelt az is, hogy a lányokat forradalmi elvek szerint nevelték, hogy mint anyák hasonló elveket terjesszenek.
Leövey Klárával együtt a tiroli Kufsteinben a birodalom legszigorúbb börtönének „iszonyú tömörségű” tornyába zárták. Ebben a toronyban kevés volt a fény, hideg volt, sok fogolytársuk meghalt. Börtönévei alatt is segített rabtársain, ahogy tudott, és ha lehetősége volt, rokonai révén meleg ruhát és élelmet hozatott és szétosztotta azt. Barátnőjével, Klárával, aki hamarabb szabadult, egymásban tartották a lelket, de a kegyetlen fogság aláásta egészségi állapotát. 1857-ben Rudolf trónörökös születése alkalmából kapott kegyelmet.
A fogság után nem tért többé haza. Ausztriába, Németországba, végül Párizsba ment nővéréhez, ahol a magyar menekültek ügyét karolta fel és a nőnevelésről szóló irodalmi tevékenységgel foglalkozott, amelyek a korabeli lapokban jelentek meg.
Szabadulása után még öt évig élt. A börtönben szerzett szembaja kiújult, barátnéja és harcostársa, Leövey Kára olvasott fel és segített neki írásaiban, aki vele maradt haláláig, mely 1862. október 23-án következett be, 56 éves korában.
A párizsi Montparnasse temetőjében nyugszik. 2008-ban egy elképzelés szerint tervezték hamvainak hazahozatalát és a mártonvásári Brunszvik-kriptában való újratemetését, de az elképzelés nem valósult meg. Ma több tanintézmény viseli Teleki Blanka nevét.
Forrás: Wikipédia, Antikrégiség.hu
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
