Kijev: Szent Szófia-székesegyház és a kapcsolódó kolostorépületek, a Pecserszka lavra barlangkolostor. (Fotó: Wikipédia)

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű szárnyához tartozó kolostorok helyiségeiben tartott házkutatása során oroszbarát irodalmat, jelentős mennyiségű készpénzt és „gyanús” orosz állampolgárokat talált – számolt be szerdán az SZBU sajtószolgálata.

Az ukrán szakszolgálat a rendőrséggel és a nemzeti gárdával együtt kedden kémelhárítási műveletet hajtott végre a kijevi Pecserszki Lavra kolostor épületegyüttesében és egy Rivne megyében lévő kolostorban. Az SZBU szerdai közleménye szerint több mint 350 egyházi épületet és 850 embert ellenőriztek. Több mint 50 embert hallgattak ki, akiket poligráf vizsgálatnak is alávetettek.

Nemcsak ukrán állampolgárok voltak köztük, hanem külföldiek is, köztük Oroszország állampolgárai is, akik a létesítmények területén tartózkodtak – írta az SZBU. A szakszolgálat közleménye szerint néhányan közülük az iratok ellenőrzésekor szovjet útlevelet és katonai igazolványt adtak át, és voltak, akik egyáltalán nem rendelkeztek eredeti okmányokkal, csak azok másolatával, vagy sérült, hamisnak látszó ukrán útlevéllel.

Az SZBU kiemelte, hogy a kijevi Lavra területén tartózkodott egy 32 éves ukrán állampolgár, aki érintett lehet az Antvan oroszbarát hírügynökség Ukrajnában folytatott jogellenes tevékenységében.

Ő a vagyonkezelője az Antvan Group elnevezésű orosz cég tulajdonosának, akinek számos telke és közétkeztetési intézménye volt Ukrajnában. Ezeket az ingatlanokat büntetőeljárás keretében lefoglalták – idézett a közleményből az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az SZBU közlése szerint a házkutatások során találtak oroszbarát irodalmat, amelyet a szemináriumban és a gyülekezeti iskolákban folyó képzés során használnak, és készpénzt is: több mint kétmillió hrivnyát és százezer dollárt is meghaladó összeget, továbbá több ezer orosz rubelt.

(MTI/Felvidék.ma)