(Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

November 24-én, csütörtökön a Vöröskereszt soron következő rendezvényére került sor a pozsony-óvárosi Klarissza utca 7-es szám alatti Pozsonyi Casino előadótermében. Előadóként dr. Braunsteiner Tamás pozsonyi származású baleseti sebészt, traumatológust hívták meg, akit Kovács Ilona kérdezett.

Szóba került a művészet és a gyógyítás kapcsolata. Tamás doktor elmondta, nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen ha visszatekintünk a görög, vagy a római korba, az orvostudomány már ott is művészetnek számított. Ide vezethető vissza a gyakran említett párhuzam, hogy a művészet egyenlő a múzsával az orvosok, doktorok, gyógyítók számára.

Nincs ez másképp Braunsteiner sebészdoktor esetében sem, aki a szabadidejében érdekes és értékes köveket, kőzeteket gyűjt, melyek kiállításra is kerültek az előadás idejére.

(Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

A 40 évet meghaladó orvosi praxisát maga mögött hagyva most aktívan éli a nyugdíjasok életét, a természetet nyitott szemmel járva gyűjti a különféle kőzeteket. Felmerült a moderátor részéről, hogy akár megfontolandó volna példának okáért Pozsonyban a Csemadok-székházban kiállítást rendezni belőlük.

Az arab világban, egészen pontosan az Egyesült Arab Emírségekben idestova egy évtizede végzett orvosi szolgálatának érdekességei közül kiemelte, hogy ott is az angol volt a kommunikációs nyelv a kórházban.

Magyarként említésre méltó viszont, hogy ott-tartózkodása során volt olyan eset, hogy a részlegen dolgozó 10-12 orvos fele, 6-8 vele együtt magyar anyanyelvű volt, köztük anyaországi, erdélyi és egyéb részekről származó orvosok.

(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)