Olofsson Placid (1916-2017) bencés paptanárt és egyházi tanítót 1939-ben szentelték pappá. Budapesten a bencés gimnáziumban kezdte meg tanári szolgálatát.
Ezzel egy időben a Slachta Margit-féle szociális nővérek egyházi tanácsadója volt. Mivel az akkori választási küzdelmekben tevőlegesen is részt vett, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. A pannonhalmi főapát, Kelemen Krizosztom Placid atyát hazarendelte Pannonhalmára, gondolván, hogy akkor talán nem lesz annyira szem előtt. Mégis 1946 júniusában a gimnáziumi szobájában tartóztatták le.
Szeptemberben koholt vádak alapján tíz év Gulág-fogságra ítélték. Sikerült kidobnia a vagonból egy kartonpapírra írt üzenetet: „10 évet kaptam. Placid” Az üzenet eljutott az édesanyjához. Először Moszkvától 900 kilométerre nyugatra, egy, a brianszki erdőben fekvő lágerbe vitték, ahol öt évig fakitermelésen, majd különböző gyárakban dolgozott, és tartotta a lelket fogolytársaiban. Haza nem írhatott, hozzátartozói és rendtársai éveken keresztül semmit sem tudtak sorsáról. Nyolc fogságban töltött esztendő után sikerült először titokban üzenetet küldenie Pannonhalmára. Fogsága utolsó évében már legálisan írhatott levelezőlapot Magyarországra.
Placid a Gulágon megtalálta új hivatását, melyre így emlékezett: „Rádöbbentem, hogy nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rámtalált az életfeladatom.”
Az atya a lágerben hamar kialakította a túlélés négy szabályát:
1. A szenvedést nem szabad dramatizálni. Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.
2. Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit.
3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.
4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.
Placid atyának nagy gondot jelentett, hogy miként tudja megoldani a napi misézést. Először a lengyel foglyoktól sikerült ostyát szereznie, mert náluk karácsonykor szokás, hogy egy nagy ostyát a család létszámának megfelelően széttörnek, és azt megeszik. Ezzel jelzik az összetartozásukat. Később észrevette, hogy az egyik fiú nem eszi meg a kenyeret, ami ott majdnem egyenlő volt az öngyilkossággal. Placid atya rákérdezett, hogy miért osztja el a kenyeret? A fiú elmondta, hogy ő ortodox zsidó, és Jom Kippur előtt 6 hétig nem ehet kenyeret, csak maceszt. A moszkvai izraelita hitközség küldi neki. Placid atya már tudta is, honnan lesz ostya.
De a borral még mindig gondban volt. Ebben Pater Leoni, egy olasz jezsuita atya jött a segítségére: „Te nem tudtad, hogy 1942-ben XII. Piusz pápa rendeletet hozott, mely szerint szélsőséges esetekben nem szükséges a kiérlelt bor, elég a szőlőlé is?” Hát azt nem volt nehéz szerezni a kaukázusi foglyoktól, az ő csomagjukban mindig volt szőlő. A második évtől minden hajnalban tudott misézni, reggel pedig meg tudta áldoztatni azokat, akik kérték. Később a közelben lévő női tábor lakói is hozzájuthattak az oltáriszentséghez, mert az orvos mind a két tábort látogatta, átvitte a szentelt ostyát a női részlegbe, ott pedig egy apáca megáldoztatta az asszonyokat.
A lágerben mindig az ünnepek voltak a legnehezebbek, ezek közül is leginkább a karácsony. A Szovjetunióban nem ünnepelnek karácsonyt, viszont január elsején fenyőünnep van, ilyenkor minden nagyobb város főterén felállítanak egy nagy fenyőfát, a Fagyapó pedig ajándékot hoz a pioníroknak. Placid atya arra gondolt, hogy ha együtt igyekeznek, talán sikerülhet egyszer megünnepelni a karácsonyt.
Ekkor a festőműhelyben dolgozott. A főnökének volt egy nagyon beteg, 4 éves kislánya. Az atya megkérdezte, hogy megengedné-e neki a főnöke, hogy a kislányának, ajándékba, készítsen egy karácsonyfát. Persze kapott rá engedélyt. Úgy készítette a fát, hogy 24-én este el tudja még vinni a rabtársaknak a barakkba.
Az egyik rab külső munkán volt kint, és nagyon boldogan jött vissza, mert talált egy hüvelykujjnyi gyertyacsonkot a kerítés mellett. Na, akkor gyertya már van. Díszeket úgy adtak össze, hogy mindenki eltett egy picit a kenyérbélből, és valami kis formára alakította. Sütemény úgy lett, hogy a kenyérhéjdarabkákra a heti cukorfejadagjukból szórtak néhány kristályt, a kolbászt a grúzoktól kért egy gerezd fokhagymával bedörzsölt kis kenyérkocka helyettesítette.
Karácsony előtt még nem tudták, hogyan fognak tudni egy kicsit magukra maradni és ünnepelni. Ennyi magyar egy kupacban énekel és imádkozik, ebből biztos, hogy baj lesz, ez összeesküvés. Ám egy nappal az ünnep előtt két fiatalember mosolyogva jött az atyához: megvan a megoldás! A láger áramfejlesztőjében 24-én ők lesznek szolgálatban, estére tudnak majd egy kis áramszünetet csinálni. Amíg megjavítják az áramfejlesztőt, és újra lesz fény, addig össze lehet gyűlni a sötétben. Ilyenkor a négy őrtoronyban színes rakétákat kell fellőni, hogy ne lehessen szökni, így még egy kis tűzijátékra is van kilátás.
„Pompás ünnepség volt! A kicsi gyertyacsonkot a papírmasé karácsonyfa elé tettük, így a fa a sötétben hatalmas árnyékot vetett a barakk falára. Énekeltünk, imádkoztuk és sokat sírtunk. Arra gondoltunk, hogy most gyújtják meg odahaza a karácsonyfa gyertyáit, és arra is, hogy jövőre már talán mi is tudunk gyertyát gyújtani. Ez volt az egyik legszebb karácsonyom” – emlékezett az atya.
Sztálin halála után sokan hazajöhettek, de Placid szabadulása csak 1955 szeptemberében jött el, amikor már minden magyart hazaengedtek a lágerből. Placid atya vallotta: ő azért volt a legboldogabb fogoly az egész Gulág-rendszerben, mert pontosan tudta, mi az életfeladata, melyet Istentől kapott, és teljesítette azt.
Olofsson Placid 101 évét élt, és országszerte előadásokon, találkozókon osztotta meg hallgatóságával életelveit, derűjét, életpéldáját.
Forrás: Ézsiás Erzsébet A hit pajzsa, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
