Fotó: Ungvár TV

Tíz éve alakult meg a már közel ezer tagot számláló Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. A nemzeti és keresztény értékekre épülő szervezet körül mindig történik valami.

Az idén már kézműves foglalkozást szerveztek gyerekeknek és megtartották az összekötők találkozóját, amelyen összegezték egy-egy térség nagycsaládosainak gondjait és a megoldási lehetőségeket. A rendezvényen bemutatták az egyesület 10 éves tevékenységét összefoglaló kötetet is.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idei első programját a legkisebbek számára szervezte. Gyöngyből fűzött állatfigurákat készítettek a tagcsaládok gyermekei az egyesület beregszászi központjában. Kézműves foglakozásokat rendszeresen tartanak. A gyermekek pedig szívesen jönnek.

Az egyesület célja az, hogy a gyerekek a hosszú téli szünidőben is tudják fejleszteni kézügyességüket, valamint együtt tölthessenek el néhány órát egy vidám közösségben.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete azért jött létre, hogy egyesítse és támogassa Kárpátalja sokgyermekes családjait. Ennek érdekében összekötői hálózatot alakított ki. Feladata, hogy egy adott településen, vagy régióban felmérje a tagcsaládok igényeit, gondjait és ezekre közös megoldást tudjanak találni, valamint informálja őket a programokról, rendezvényekről. Az egyesület ugyanis évente mintegy 70 programot szervez többek között családi és sportnapokat, vagy például házaspárok hétvégéjét.

A rendezvények nagy része a Vadvölgyben zajlik, ahol magyar kormánytámogatással sikerült egy ingatlant megvásárolni és felújítani. Az egyesület néhány éve beindította az önellátó nagycsalád programját anyaországi segítséggel.

Az összekötők idei első találkozóján mutatták be Több mint nagycsalád címmel az egyesület tevékenységének 10 évét összefoglaló kötetet. Tarpai József, elnök elmondta: a tagság büszkeséggel és megelégedettséggel tekinthet vissza erre a 10 éves időszakra, hiszen a KMNE valóban egy példaértékű közösségszervező és értékteremtő szervezetté nőtte ki magát. Egyre többen vannak, az egyesületet 34 család alapította és mára számuk már ezerre tehető.

(https://life.karpat.in.ua/Felvidék.ma)