Január 28-án, szombaton tartotta meg a Csemadok Pozsonyligetfalusi Alapszervezete évzáró közgyűlését a Csemadok Május 1. téri Rákosi Ernő Nagytermében.

A napirendi pontokon sorba haladva kiértékelték az elmúlt év akcióit, programjait, megvalósított eseményeket a tervekhez viszonyítva. Elhangzottak az ilyenkor szokásos beszámolók, gazdasági tudnivalók, majd az elkövetkező időszakra vonatkozó tervek, előadások.

A Duna utcai Alapiskola és Gimnázium egykori igazgatója emlékére emléktáblát készíttetnének, erről is szó esett. Erről számolt be részletesen Dunajszky Géza. Továbbá kérték a résztvevőket, hozzátartozóikat, családtagjaikat, adakozzanak lehetőségük szerint a tervezett Janda Iván emléktáblára.

Az évzáró gyűlést Zsidek Veronika, a Csemadok Pozsonyligetfalusi Alapszervezete régi-új elnöknője és Flórián László vezetőségi tag vezették. Gazdasági felelősnek továbbiakban is Holénia Ágnest választották meg.

A gyűlés keretében nyitották meg Sárközy Anikó mosonmagyaróvári képzőművész kiállítását a Petőfi-ösztöndíjas – ebben a szezonban Pozsonyban és környékén besegítő – Kaszás Kornél, ugyancsak mosonmagyaróvári újságíró, konferansz, előadó, szervező  közreműködésével.

Görföl Jenő országos Csemadok-titkár elismeréssel szólt az alapszervezet tevékenységéről. Kihangsúlyozta, hogy valahogy a trend az, hogy szinte mindig kis kivételtől eltekintve ugyanazon idős, avagy szépkorú látogatók, Csemadok-tagok jönnek el a programokra. Ezért mindent meg kell tenni, hogy bevonják a tagok gyerekeit, unokáit is, mert az a magyar, akinek a gyermekei, unokái, dédunokái is magyarok.

A vitaponthoz érve következtek a hozzászólások. Zilizi Tihamér Csemadok-tag javasolta, hogy hívják meg Lanstyák István nyelvész-professzort egy előadásra, amelyben megcáfolhatná, hogy nehezebb a magyar nyelvet idegen nyelvűnek elsajátítani, mint a szlovákot.

Schill István volt svájci nagykövet, statisztikus a tavalyelőtti népszámláláshoz mondta el gondolatait. Ha utánaszámolunk, bizony akár másfélszer annyian lennénk felvidéki magyarok, ha nem lett volna Trianon, 1920 és a nagyhatalmak határtologatása.

Turján Melinda elnöknő a héten vasárnap, február 5-én délután 3 órai kezdettel megrendezésre kerülő Csemadok Pozsony-óvárosi alapszervezete évzáró gyűlésére invitálta meg a nagyérdeműt.

Felvázolta röviden az idei terveiket. Többek között, hogy terveznek kiállítást, Trianon megemlékezést, család-barát délutánt szülőknek gyerekeikkel, nagyszülőknek unokáikkal és viszont, továbbá ismét meghívnák a sikeres tavaly október 6-ai előadása után Babucs Zoltán hadtörténészt.

A gyűlés érdekes résztvevője volt Zdenko Dzurjanin, aki ruszin származású anyai ágon, s többek között a múlt századból a háborúk, 1920, 1956, 1989, vagyis stratégiai esztendők magyar emléktábláit, kopjafákat fotózza.

Végezetül Zsidek Veronika elnökasszony a nagybányai Németh László író megszívlelendő gondolataival búcsúzott, miszerint: „hűség a küldetéshez, bátorság a hűséghez.“

A ligetfalusi Csemadok-évzáró kötetlen beszélgetéssel, társalgással, eszmecserével ért véget.

(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)