Fotó: Takács András Facebook-oldala

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Szlovák Köztársaság megalakulása 30. évfordulójának alkalmából tartott ünnepélyes díjátadón 28 közéleti személyiséget részesített állami kitüntetésben újév napján.

A Szlovák Filharmónia épületében tartott ünnepségen részt vett többek között Miloš Zeman cseh, Alexander Van der Bellen osztrák és Andrzej Duda lengyel államfő, valamint Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke és Iryna Vereščuk ukrán miniszterelnök-helyettes is. Meghívást kapott Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin is, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az ünnepségen.

Zuzana Čaputová államfő a társadalmi élet 28 jeles személyiségének adott át díjat, közülük hat esetben in memoriam.

A díjazottak között szerepelt Takács András néprajzkutató, koreográfus is, aki a Szlovák Köztársaság kulturális fejlődéséhez való kiemelkedő hozzájárulásáért elsősorban a folklór terén kifejtett rendkívüli érdemei elismeréséül a Pribina-kereszt I. fokozatában részesült.

A  Pribina-kereszt második fokozatát vehette át Korpás András felvidéki borász is a gazdasági élet, elsősorban  a borászat területén szerzett érdemeiért.

In memoriam az Andrej Hlinka Érdemrend első fokozatában, a Milan Rastislav Štefánik Kereszt első fokozatában és a Pribina Kereszt első fokozatában részesült Michal Kováč, az önálló Szlovákia első köztársasági elnöke is. A kitüntetéseket Szlovákia megalakulásában kifejtett érdemeiért, Szlovákia védelme terén kifejtett rendkívüli érdemeiért és a Szlovák Köztársaság társadalmi fejlődése terén kifejtett rendkívüli tevékenységéért kapta.

A kitüntetettek között szerepelt mások mellett Marek Hamšík labdarúgó, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya, aki a Ľudovít Štúr Érdemrend II. fokozatát vehette át a Szlovák Köztársaság sportági fejlesztéséért, valamint Szlovákia jó hírnevének külföldön való terjesztése terén szerzett rendkívüli érdemeiért.

Takács Andrásnak, aki számtalan értékes írásával, visszaemlékezésével gazdagítja portálunkat, szerkesztőségünk és olvasóink nevében is gratulálunk.

(NZS/Felvidék.ma/TASR)