Fotó: TASR

Zuzana Čaputová köztársasági elnök hétfőn fogadta a nemzetközi újságírószervezetek képviselőit, akik Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása után öt évvel a szlovákiai sajtószabadság helyzete felől érdeklődtek – olvasható a közösségi hálón.

„Soha többé nem ismétlődhet meg, hogy újságírót gyilkolnak meg, és a sajtó helyzete iránti nemzetközi érdeklődés csak segíthet ebben” – mondta Čaputová.

Az államfő rámutatott, hogy az újságírók munkája és a sajtó demokráciában betöltött szerepe iránti tiszteletet nemcsak akkor kellene kimutatniuk a politikusoknak, amikor az újságírók ellenfeleik ügyeit leleplezik le, hanem akkor is, amikor őket kritizálják.

A megfigyelőmisszió célja, hogy kifejezze szolidaritását a meggyilkolt újságírók családjaival, és felmérje, hogy az elmúlt öt évben az igazságszolgáltatásban és a médiában bekövetkezett fejlemények valóban arra utalnak-e, hogy nem történhet többé újságírógyilkosság Szlovákiában, ahogyan azt az elnöki palota is felvázolta.

(TASR/Felvidék.ma)