Foto: TASR - Jaroslav Novák

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden Szlovákiában fogadta Vilmos Sándor holland királyt és Maxima királynét, akik csütörtökig, március 9-ig tartózkodnak Szlovákiában hivatalos látogatáson.

A királyi pár Poprádra, Liptószentmiklósra és a Tátrai Nemzeti Parkba is ellátogat.

„Szlovákiát és Hollandiát a közös értékek és prioritások, a kétoldalú együttműködés, valamint az Európai Unión és a NATO-n belüli partnerség köti össze. A királyi látogatás fő témája a jogállamiság és a klímavédelem lesz, továbbá a körkörös gazdaságra való áttérés, a társadalmi befogadás és sokszínűség előmozdítása” – tájékoztatott az elnöki palota.

Kedden reggel a hagyományos hivatalos fogadással kezdődött a program az elnöki palota udvarán, majd Vilmos Sándor király és Zuzana Čaputová találkozójával folytatódott.

Délután a totalitarizmus áldozatainak emléke előtt tiszteleg a királyi pár a dévényi Szabadság-kapunál, majd Matúš Vallo polgármester kíséretében sétát tesz a főváros történelmi központjában. A szlovák államfővel közösen megemlékeznek Ján Kuciak újságíróról és menyasszonyáról, Martina Kušnírováról a meggyilkolt újságíró Sznf téren levő emlékművénél. Ezt követően újságírókkal találkoznak és a sajtószabadságról beszélgetnek.
A látogatás első napja díszvacsorával zárul a Szlovák Filharmónia épületében.

A második nap programja középiskolásokkal és egyetemi hallgatókkal folytatott beszélgetéssel kezdődik, a téma a női egyenjogúság lesz. A szlovák államfő a holland királlyal együtt nyitja meg a Future Is Now címmel megrendezett szlovák-holland üzleti fórumot, amelyen a magánszektor, a köz- és állami intézmények több mint száz képviselője vesz részt. Ezt követően bemutatják a PET-palackok visszaváltására szolgáló rendszer működését.

Vilmos Sándor holland király és Maxima királyné kifejezi szolidaritását az LMBTQ-közösséggel, ellátogatnak a Vár utcai Tepláreň kávézóba, ahol találkoznak a tavalyi terrortámadás áldozatainak családtagjaival és barátaival.

Szerda este holland művészek adnak gálakoncertet a Szlovák Nemzeti Színházban a holland királyi pár meghívására.

Csütörtökön a királyi pár és az államfő ellátogat a Szepességi Katolikus Karitász poprádi központjába, ahol a háború elől menekülő ukránoknak nyújtanak segítséget. Később Szepesszombatba utaznak. A program a liptószentmiklósi alapiskolában folytatódik az állampolgári nevelésről szóló beszélgetéssel és a dezinformáció elleni küzdelemről szóló bemutatóórával.

A háromnapos szlovákiai látogatás utolsó programja során a Tátrai Nemzeti Parkban tesz látogatást Vilmos Sándor és Maxima királyné.

(tasr/Felvidék.ma)