Zuzana Čaputová (Fotó: TASR)

Zuzana Čaputová államfő azután nyilatkozik az egészségügyi tárcával kapcsolatos további lépésekről, hogy ma fogadja Vladimír Lengvarský megbízott egészségügyi minisztert (OĽaNO-jelölt) és Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfőt.

Az államfő közölte, az elmúlt hetekben intenzív kapcsolatban állt Hegerrel, folyamatosan egyeztetnek a kulcsfontosságú témákról.

„Ezek között természetesen ott van a helyreállítási terv teljesítéséhez szükséges mérföldkövek elérése. Ezen a téren nyilvánvalóan én is érzékelem a kihívásokat, főleg a Rázsochy kórházprojekt megvalósításával kapcsolatban. Hetekkel ezelőtt megkértem a kormányfőt, figyeljen erre a területre, nehogy kudarcot valljunk” – jelentette ki az államfő.

Čaputová szavai szerint csütörtökön Heger a Rázsochy kórházzal kapcsolatos megoldást is ismerteti. „Emellett telefonon egyeztettem Lengvarský miniszterrel, ma fogadom őt és utána tájékoztatok a további lépésekről” – folytatta Čaputová.

Emlékeztetett, hogy az egészségügyi tárca irányításával most csakis a kormány valamelyik további tagját bízhatja meg. Lengvarský a kormány szerdai ülését követően jelentette be, hogy kész kérni visszahívását az egészségügyi tárca éléről, bővebben azután nyilatkozik, hogy fogadta az államfő.

(TASR /Felvidék.ma)