Illusztráció (Fotó: TASR/DPA)

A magyar minta szerinti kiskereskedelmi árszabályozás rekordinflációhoz és egyes termékeknél áruhiányhoz vezethet – mondta pénteken Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) elnöke Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnökének csütörtöki (március 2.) sajtótájékoztatójára reagálva. Fico azt mondta, a kiskereskedelmi láncok profitja gyorsan növekszik, és közben becsapják a fogyasztókat.

„A magyarországi szabályozás példáját pártoló kijelentések nem valami szerencsések. Ez az út jelentős áremelkedéshez és rekordinflációhoz vezet, valamit áruhiányt eredményez, amit már déli szomszédaink is tapasztalnak” – magyarázta a SAMO elnöke.

Krajčovič szerint ez már tavaly is megmutatkozott. „A hatósági árszabályozás hiányhoz és lényegesen magasabb árakhoz vezet. Ezért is örülünk annak, hogy a szlovák kormány nem folyamodott ilyen populista lépésekhez, hanem párbeszédet folytatva aláírta az árstabilitásról szóló nyilatkozatot. A SAMO-hoz tartozó kereskedők csökkentették például a kifli árrését” – tájékoztatott.

„Ha a 40 vagy 50 grammos kiflit nézzük, ilyesmi már a válság, s a világjárvány előtt is előfordult. Normális, hogy ilyen és olyan súlyú kiflit is árultak a boltokban. Az infláció miatt több élelmiszergyártó is áttért a súlycsökkentésre, de nem a saját érdekében, hanem a vásárlói szokások miatt” – magyarázta. Szerinte a gyártók azért folyamodtak ehhez a megoldáshoz, hogy az infláció ne mutatkozzon meg jelentősen az árakban.

Krajčovič nem tartja helytállónak a Smer-SD állításait.

„Ráadásul a sajtótájékoztatón számos féligazság, sőt valótlanság is elhangzott. Ahogyan a legutóbbi választás előtt, most is meg fogjuk szólítani a politikai pártokat, hogy találkozzanak és tárgyaljanak arról, hogyan lehetne javítani a helyzeten. Úgy gondoljuk, ez a párt is elfogadja majd a találkozóra vonatkozó javaslatunkat, mert a legutóbbi választás előtt nem fogadta el” – tette hozzá Krajčovič.

Az áruházláncok profitja dinamikusan nő, és közben megtévesztik a vásárlókat – jelentette ki csütörtökön Robert Fico, a Smer-SD elnöke és a párt más tisztségviselői. „Szeretnénk világossá tenni, hogy az áruházláncoknak bizonyos fokig szolidárisnak kell lenniük az állammal. Az nem lehet, hogy valakinek 9 százalékos tiszta profitja van, más meg 20 százalékkal kevesebb kiflit kap ugyanazért a pénzért” – mondta Fico. Saját tapasztalatukra utalt, amikor két üzletben ugyanolyan árú kiflit vásároltak, de az egyik sokkal kisebb volt, mint a másik.

(TASR/Felvidék.ma)