Fotó: Pixabay

A szlovákiai vöröshagymahiány várhatóan az új termés beéréséig, azaz júniusig tart majd, közölte a TASR hírügynökséggel a SANAGRO társaság vezérigazgatója, Tomáš Kohút, aki közel 30 hektárnyi területen termeszt hagymát szenicei farmján.

Mint hozzátette, annak ellenére, hogy a vöröshagyma azon zöldségek közé tartozik, melyeket a legnagyobb területeken termelnek Szlovákiában, annak hiányát már az itteni fogyasztók is érzik.

„A piaci információk alapján tudjuk, hogy a behozatalból származó vöröshagyma hiányát és árának emelkedését már a szlovákiai kereskedők is tapasztalják. A gazdáknál ezért fokozott igény mutatkozik a szlovákiai eredetű vöröshagyma iránt. A hiány várhatóan egészen az új termés beérésig eltart majd, azaz feltehetően júniusig, az időjárástól függően azonban akár tovább is” – közölte Kohút.

Szlovákia lakossága átlagosan fejenként évi 13 kg vöröshagymát fogyaszt. A statisztikai adatok szerint az országban 870 hektárnyi mezőgazdasági területen termesztenek vöröshagymát, ami közel 78 százalékos önellátóságot biztosít ezen a téren.

„Gyakran hozunk be hagymát külföldről, olyan országokból, melyekben jelenleg kedvezőtlenek a feltételek. A zöldség- és ezen belül a hagymahiány okai közé sorolhatjuk a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara szerint a geopolitikai feszültségeket, a kedvezőtlen időjárást és az árvizeket Pakisztánban, a fagyokat Közép-Ázsiában, valamint a szárazságot Észak-Afrikában” – közölte a társaság igazgatója.

Példaként említette a legutóbbi „hagymaválság“ tapasztalatait 2019-ből, melyet az európai szárazság idézett elő. A hagyma ára akkor év közben 150 százalékkal emelkedett meg. „Ez a helyzet közel fél évig tartott, a helyzet csak nyáron normalizálódott. Feltételezéseink szerint most is hasonló lesz a helyzet” – vélekedett Kohút.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)