Az angol greenwashing, magyarul zöldre mosás vagy zöldre festés az a reklámstratégia, amikor egy cég indokolatlanul környezetbarátnak tünteti fel magát vagy a termékét. A cégek azért folyamodnak ehhez a zöld álcához, mert ezzel magukhoz tudják csalogatni azokat a vásárlókat, akik fontosnak tartják a környezetvédelmet. A zöldített tálalás azt az illúziót kelti, hogy az adott termék előállítása és használata nem árt a környezetnek, de ez a legtöbb esetben nem így van.
Amikor egy cég el akarja hitetni a vásárlóival, hogy a terméke környezetbarát, miközben nem az, gyakran többet költ ennek reklámozására, mint a tényleges környezettudatosságra. Sokan ugyanis, akik úgy érzik, tenni szeretnének a klímaváltozás ellen, vásárlásaik során nem annyira az árucikk jellemzőit veszik figyelembe, mint azt, hogy a terméket ellátták-e „környezetbarát“ címkével és szép szólamokkal arra vonatkozóan, hogy kíméli a környezetet, gyártása alacsony szén-dioxid-kibocsátású és hasonlók.
S mivel ez a vásárlói réteg egyre szélesebb, egyes cégek félrevezető és hamis állításokkal indokolatlan versenyelőnyre tehetnek szert, még akkor is, ha termékeik drágábbak, mint a piacon kapható hasonló árucikkek.
A „környezettudatos viselkedés“-re való hivatkozással ugyanis a gyártók azt a benyomást kelthetik a fogyasztókban, hogy a drágább, de „környezetkímélő“ termék megvásárlásával tesznek valamit a bolygónk megmentése érdekében. A félrevezető információk vonatkozhatnak a termék összetételére, vagy az előállítás, illetve a likvidálás módjára. Az ilyen magatartás pedig tisztességtelen üzleti fogásnak számít, s az a baj vele, hogy ezek a környezetkímélő tulajdonságokra utaló állítások az esetek többségében ellenőrizhetetlenek.
Ráadásul miközben ezek a cégek a környezetbarát álca mögé bújva „nevelni“ akarják a fogyasztókat, ők maguk egyáltalán nem tanúsítanak környezetkímélő magatartást, illetve például a nemzetközi textilüzemek annak követelményeit csak Európában és Észak-Amerikában tartják be, a harmadik világban egyáltalán nem.
Ezért aztán az Európai Bizottság elhatározta, hogy elejét veszi a fogyasztók „zöldbe csomagolt“ félrevezetésének és pontosan meghatározott követelményeket állít fel. Ezt megelőzően felmérést készítettek, melyből kiderült, hogy az ilyen jellegű állítások 53,3 százaléka félrevezető, és 40 százalékuk tudományosan megalapozatlan volt. Kiderült továbbá az is, hogy az EU területén 230 különféle, nehezen összeegyeztethető jelzést használnak, további 100 pedig az állítólagos energetikai hatékonyságra vonatkozik.
Problémás állításként említették például az „ez a póló újrahasznosított műanyag palackokból készült“, „a csomagolás 30 százalékban újrahasznosított műanyagból készült“, „semlegesített CO2-kibocsátás a gyártás során“, vagy „a napozókrém kíméli az óceánokat“ meghatározást. Hasonlóan kétségesek a cégekre vonatkozó olyan állítások, mint „a társaság ökológiai lábnyoma 2015 óta 20 százalékkal csökkent“, vagy „a termék gyártásakor keletkező szén-dioxid-kibocsátás a felére csökkent 2020-hoz képest“. S hasonló példákat hosszasan sorolhatnánk.
Hogy ennek a gyakorlatnak véget vessenek, meg kívánják követelni a cégektől, hogy a környezetvédelemre vonatkozó összes állításukat bizonyítsák, s a bizonyítékot tegyék hozzáférhetővé.
Ellenkező esetben jogi következményekkel és bírságokkal kellene számolniuk, ahogyan egyéb félrevezető üzleti fogások esetében, melyeket fogyasztóvédelmi előírások szabályoznak. Egységes megjelöléseket javasolnak, melyek használata önkéntes alapon történne, viszont ha a cég ilyen jelöléssel látná el a termékeit, hogy előnyhöz jusson a versenytársakkal szemben, ennek a jelölésnek bizonyíthatóan meg kellene felelnie a valóságnak.
A javaslat szerint ez vonatkozna az energetikai társaságokra is, melyek ugyan állítják, hogy zöldenergiát szolgáltatnak a háztartásoknak, ám energiaforrásaik között szerepel a földgáz vagy netán a szén is. Egyben betiltanák azokat az általános állításokat is, melyek bizonyíthatatlanok, ilyen a „természetes“, vagy a „környezetbarát“. A környezetkímélő meghatározások igazságtartalmát az egyes tagországok szervezetei vizsgálnák. Amennyiben a gyártó a valóságnak nem megfelelő állításokat nem távolítaná el, bírsággal kellene számolnia, méghozzá 66 ezer euróig, ismétlődő szabálysértés esetén 166 ezer euróig terjedően, melynek megfizetésére a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet kötelezné.
Ez nemcsak a környezetkímélő meghatározásokra, hanem a termék küllemére is vonatkozik, például a jellemzően zöld színű, vagy a természetet ábrázoló csomagolásra, melyek ugyancsak a környezetkímélő benyomást hivatottak kelteni a vásárlóban.
A javaslat bírálói azonban felhívják a figyelmet, hogy az Európai Bizottságnak a saját háza táján is illene söprögetnie és elgondolkoznia azon, hogy az ő javaslatainak némelyike nem meríti-e ki a politikai greenwashing fogalmát,
például a megújuló energiaforrások emissziómentességének állítása. Így a napelemek vagy a szélturbinák valóban emissziómentesen állítanak elő elektromos áramot, de azok gyártásakor már nem beszélhetünk emissziómentességről, nem szólva a környezetre gyakorolt hatásokról, melyek a gyártásukhoz szükséges nyersanyagok (fémek) bányászatával járnak.
De hasonló a helyzet az elektromos autók esetében is. Ezek üzemeltetésének szén-dioxid-kibocsátása ugyan gyakorlatilag a nullával egyenlő a klasszikus robbanómotoros járművekéhez képest, de ha tekintetbe vesszük a jármű- és az akkumulátorgyártáshoz szükséges nyersanyagok előállításának vagy a feltöltésükhöz szükséges energiaforrások károsanyag-kibocsátását, már korántsem ilyen kedvező a helyzet…
(NZS/Felvidék.ma/postoj.sk)
