Május 12-ig tart a Szikra-díj 2023 közönségszavazása, amelyen egyedüli felvidéki zenekarként ismét szavazhatunk a CRUX zenekarra. A zenekar idén a „Legjobb videoklip” kategóriában várja a felvidékiek támogatását a Megmentő című dalával. A szavazatokat a Szikra projekt weboldalán tudjuk leadni.

Közönségszavazás

 

A videóklipet a CRUX zenekar tagjai készítették. Az első felvételek még 2020-ban, a koronavírus-járvány okozta lezárások idején készültek. Összesen tehát 3 évig tartott, amíg a klip elnyerte végső formáját.

„Gyerekként mindannyian arról álmodtunk, hogy hercegek és hercegnők legyünk. Jézus Krisztus testvéreiként valójában mindannyian hercegek és hercegnők lehetünk, hiszen a leghatalmasabb Király gyermekei vagyunk. Ebben a videoklipben visszatérünk a hős lovagok korszakába, hogy megmutassuk: a mi Atyánk Király és Megmentő!”

A közönség egyszer már bizonyította a zenekar támogatását: 2020-ban a CRUX zenekar nyerte a közönségdíjat a Megváltottál című dalával. A zenekart azóta 2021-ben a „Legjobb videoklip“ kategóriában, 2022-ben a „Legjobb élőben előadott produkció” kategóriában is jelölték a díjra.

A Szikra Díjátadó Gála 2016 óta kerül megrendezésre a hazai keresztény könnyűzenei élet legrangosabb eseményeként. A 2023-as Szikra-díjak 7 kategóriában online kerülnek majd kiosztásra 2023. május 19-én a Szikra Projekt hivatalos Youtube-csatornáján.

A shortlist-es dalokat (minden kategória legjobb 3 nevezőjét) a Szikra-díj zsűri tagjai választották ki: Bolyki György, Horváth Gergely, Horváth Gáspár, Keleti Gábor, Lackfi János és Madarász István. A közönség május 5-től 12-ig  szavazhat kedvencére – a legtöbb szavazattal rendelkező produkció nyeri majd el a Közönségdíjat.

Szavazzunk a Megmentő-re!

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)