Fotó: HA/Felvidék.ma

Illésházán a Szövetség párt Dunaszerdahelyi járás képviselőelöltjei keresték fel a helyi lakosságot, szeptember 4-én. A listavezető pártelnök, Forró Krisztián mellett jelen volt Mózes Szabolcs, Menyhárt József, Őry Péter, Patasi Ilona, Brunczlík Viktor, valamint Élesztős Pál.

Bemutatkozásuk, szakmai hozzáértésük, elszántságuk arra nézve, hogy akarnak tenni értünk nem volt megkérdőjelezhető. Ugyanakkor számos kétkedő csóválja a fejét: nincs esélye a magyar jelölteknek a szlovák parlamentbe való bejutásra. Hitetlenek, bizalmatlanok vagyunk, ugyanakkor lássuk be: az elmúlt parlamenti választások bizonyították, hogy a szlovákok sem csinálják jobban. Sem a külpolitika, sem a belpolitika, sem a gazdaságpolitika, sem az egészségügy területén, az oktatásról nem is beszélve.

(Egy kis kitérő: A legújabb politikai nonszensz migránsügyben hangzott el, drága Zuzanánk fogalmazta meg, miszerint az a csúnya Magyarország átengedi a migránsokat ellenőrzés nélkül Szlovákiába. Ejnye, ejnye! Emlékeim szerint

a „progressziónak” az az ága, melyhez az elnök asszony is tartozik, nem is olyan régen még a kerítés gondolatától is görcsöt kapott)

Lássuk be, jogos félelmeink lehetnek mikor a megyei határok átrendezéséről beszélnek szlovák közigazgatási “szakemberek”. Hiszen lehet, hogy a mindennapokban a megyei képviselet erejét közvetlenül nem érezzük, mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy ez az utolsó védővonal tartja meg a középiskoláinkat, a könyvtárainkat, azt a néhány útfelújítást, amit ki tudnak harcolni képviselőink a déli megyéknek.

Mégis, 2010 óta nem szavazzuk be őket a törvényhozásba,

engedjük, hogy szlovák politikusok döntsék el, milyen életminőségben éljünk szülőföldünkön,

gyakran 700-800 éves írásos emlékekkel rendelkező magyar településeinken. Gondoljunk bele, meghatározzák meddig és hol építenek autópályát, hová telepítenek munkahelyeket biztosító gyárakat, milyen tengerszint feletti magasság esetén mennyi állami támogatást kap egy-egy város, falu, hol beszélhetünk anyanyelvünkön és hol nem.

És akkor felmerül a kérdés:

hogyan adjunk esélyt annak, hogy legyen a magyaroknak politikai képviselete?

Úgy, hogy megértjük: minden ezen áll vagy bukik. Ha szlovák pártra adjuk a szavazatunkat, azzal csak legitimáljuk az összes eddigi intézkedést, melyet a rovásunkra tettek és előre jóváhagyjuk mindazokat, melyeket csak eztán fognak meghozni.
Ha a Szövetségre, mint egyedüli magyar érdekképviseleti tömörülésre adjuk a szavazatunkat, akkor azzal lehetőséget adhatunk a bizonyításra – s ezzel együtt a változásra. Mert a változásról dönteni csak az tud, aki ott ül a szavazógombnál a parlamentben.

Ha azt mondjuk, itt az idő, meg hogy most vagy soha, az azt is jelenti persze, hogy ha a bejutást követően a következő négy évben a bizalmunkkal kitüntetett érdekképviselet eljátssza ezt a bizalmat, s nem teljesíti a hozzá fűzött reményeinket, akkor az valóban katasztrofális lehet, az az országos szintű etnikai alapú politizálásnak nagyon-nagyon hosszú időre véget vet. Ezért is rendkívüli a felelősség – mind a jelölteken, mind a választókon.

Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma