Pünkösdre készülésünkben megkerülhetetlen annak boldog és hálás tudatosítása, micsoda erőfeszítéseket tett, tesz a Szentháromság Isten, az Atya, a Fiú, s a Lélek azért, hogy életadó Szent Lelküket, a kettejüket hármas egységbe szerető Pneumát, mint a létezés szívét hozzánk fordítsa.
Ezeket az elragadó pneumatikus, Szentlélek élményeket a teológia szent tudománya az első pünkösd óta, a Lélek kitöltetése óta jegyzi, feldolgozza, értelmezi, nevesíti minden generációban újra és újra. Minden pünkösd ünnepében ezernyi nemzedék szent józansággal megélt, boldogító Szentlékek-tapasztalása lüktet. Ez teszi valóságosan izzó tűzzé, az eléghetetlen csipkebokor áldott jelképévé ezeket az üdvtörténeti napokat.
Nem véletlenül írta a zsoltáros, hogy ha az Úr kiárasztja lelkét, új teremtmények keletkeznek, megújulnak a termőföldek (Zsolt 104,30). De nem csak a teremtett világ bioritmusát, létritmusát adta meg és működteti Isten Lelke, hanem az emberi szellemvilágot, az emberi lényeket is. Kezdve attól, hogy minden intelligenciától, így a Mesterséges Intelligenciától és minden robottól is éppen a belénk lehelt isteni Lélek különböztet meg összecserélhetetlenül minket mindörökre. Az élet lehelete, amit a porból vett, anyagi létbe Isten lehelt isteni Rúachként, szubsztanciaként, s így formálta élőlénnyé a lelketlen anyagot (1Móz 2,7). Ezt a lelkes lényt aztán Jézus Krisztus felruházta azzal a szabadsággal (ahol az Úr Lelke, ott a szabadság – 2Kor3,17), ami emberlétünk eltörölhetetlen kiteljesedésének alapfeltétele, a conditio spiritualis, lelki létfeltételünk.
A SZENTLÉLEK-KISZÁRADÁS, LELKI ELSIVATAGOSODÁS ELLEN
Valóságosan is sziporkázó, fenséges Szentlélek-áradás vette kezdetét a mögöttünk maradt, lelkileg is agyongyötrő-agyongyötört 20. század közepén. A holland református teológus, Hendrikus Berkhof valósággal feljajdult könyvében, amit a Szentlélek teológiájáról írt és adott ki 1968-ban. Egész Európa keresztyén lelkiismeretéhez kiáltott könyvében. Annak a Lélek-sivatagnak, Lélek-apadásnak, kiszáradásnak a rettentő valósága ellen, ami a két világháború, a döbbenetes örmény népirtás 1,3 millió áldozata és a történelmi rettenet, a Holokauszt 6 millió áldozata nyomán rázuhant a kontinensen élők, az emberi szolidaritást önmagunkból el nem száműzők lelkére. Az évszázad oly sok démoni megszállásával és megszállottságával szemben csak a Szentlélek túlerejével, szellemi-lelki fegyverzetével lehetett szembeszállni. A Szentlelket pedig egyénnek, közösségnek, családnak és lelki családnak, az egyháznak, gyülekezeteknek hívni kell, hatalmas, kontinensnyi epiklézisszel, a Lélek behívásával életünkbe, szívünkbe. Hiszen a Szentlélek az élet Lelke, aki nélkül minden csak élő halott. Kultúránk, európaiságunk, keresztyénségünk, magyarságunk is. Hatalmas kiáltás volt ez a múlt század közepén. És maga a Szentlélek gondoskodott arról, hogy ne maradjon pusztába kiáltott szó Berkhof üzenete. Ő írta le elsők között, hogy Isten Lelke nem csak a természetet alkotja és tartja fenn, hanem az emberi kultúrát is megteremti és folyamatosan inspirálja. A kultúrateremtés őstörténete még hívő körökben is olykor feledésbe merül. Az, amikor az Úr ezt mondja Mózesnek Becalélről, Húr fiának, Úrinak a fiáról: „Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására… mindenféle munkára. Bölcsességet adok minden hozzáértő ember szívébe, hogy el tudják készíteni mindazt, amit megparancsoltam…” (2Móz 31,2kk). Ez a civilizációs kultúra, a munkaeszköz kultúra, valamint a szakrális építészet kezdete.
MINDEN TITANIZMUSSAL, DIKTATÚRÁVAL SZEMBENI ELLENÁLLÁSBAN SZENTLÉLEK IS VAN
Berkhof még tovább lép a Szentlélek kreativitásának jellemzésében, mondván: Jézus Krisztus Lelkének ereje, az a bizonyos szabadságteremtő erő ott van minden földi pozitív változás hátterében. Szinte kálvini pneumatikus totállátással fogalmaz: Jézus Krisztus szabadságteremtő Lelke működés közben vehető észre, minden olyan minőségi társadalmi „robbanásban”, ahol az emberek mindenfajta diktatúra, tirannizmus, elnyomás ellen a Lélek szabadságára apellálva fellépnek. Így „a természet diktatúrája, az állam diktatúrája ellen, a faji megkülönböztetés önkénye, az osztály-diktatúra ellen, a nemi egyoldalúságok diktatúrája ellen, a szegénység, a betegségek, a tudatlanság sötétsége ellen”. Mert, s ez egyik legnagyobb teológiai felismerése, illetve visszaidézése az ókori első nagy egyháztanítói felismeréseknek: A LÉLEK NINCS BEZÁRVA AZ EGYHÁZBA. Nem helyes tehát az az állítás, még ha pápák állítják is, hogy ahol az egyház, ott a Lélek. Hanem a szél fú, ahova akar szabadságában ez az igazság: Ahol Isten Lelke, ott van az egyház. Berkhof nyomán aztán az északi, nordikus protestáns teológia, amit olyan messzinek, ridegnek gondolnak sokan a magyar közvéleményben is, igencsak lángba borította a hűvös skandináv szíveket. Anna Maria Aagaard dán teológusnő egyenesen a Szentlélek által inspirált, kidolgoztatott szociális spiritualitásról ír: Ne gondoljuk, hogy minden, általunk kedvelt eseménybe beletuszkolhatjuk a Szentlelket, ahol Ő nem is akar ott lenni. DE! „Ahol valami szinte égből pottyant, másból levezethetetlen új történik a legnagyobb meglepetésünkre a szegényekkel, a megalázottakkal, az éhezőkkel, a kiszolgáltatottakkal, a bűnhődőkkel – ott van jelen és munkálkodik ezerrel és csodálatos leleményességgel a Szentlélek!”.
Berkhof pedig a skandináv szóra mintegy válaszolva, intellektuális-hívő reszponzóriumként így ír: Igen, Ő az akcióban megpillantható Krisztus – Lelke által. A Lélek tehát az az életerő, Aki Ruachként, szélként, energiaként, láthatatlan kreatív erőként folytonos kreációban, alkotásban van. Ő nem a pihenés Lelke, a szemlélődés Lelke, hanem az alkotás, a creatio continua, a folyamatosan történő alkotás, teremtés Lelke.
Berkhof és a múlt század második felében, és azóta is folyamatosan sok szerző művében felvirágzó, igazi lelki tavaszt hozó Szentlélek újrafelfedezése, reneszánsz prímavérája történik. És történik azóta is szinte valamennyi kontinensen – Európán kívül lenyűgözően. Kálvinnal, a Szentlélek teológusával szólva: Ő a mindenség arcana virtusa, rejtett belső ereje és energiája.
Pünkösdkor ezt a végtelenül hatalmas, mégis az emberszívben is tapintatosan és szelíden hatékony, az emberi kreativitást és a kultúraépítést támogató Szent Lelket ünnepeljük és hívjuk magunkhoz imáinkban. Az ugyancsak ősi Szentlélek-himnusszal, amit Hrabanus Maurus hagyott évezredet átívelő, ma is élő pneuma-himnuszával így ránk: Veni Creator Spiritus/mentes tuorum visita – Jöjj, teremtő Szentlélek/látogasd meg tiéid értelmét. Majd az ész mellé odateszi a Lélek, az érzelmek szabadságnak biztosítékaként ezt is: Szívünket töltsd be felülről érkező kegyelemmel/azokét, akiket Te teremtettél.
Legalább ennyit tudjunk ezen a pünkösdi ünnepen is elkérni. Csak így és ekkor lesz szent és boldogító, megújító pünkösdi ünnepünk.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
