Október 24-én szervezték meg a XVIII. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban, valamint a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvodában.
A megnyitó ünnepséget Mihacs Szilvia, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnökségi tagja vezette. A kultúrműsor keretén belül Maczkó Fanni, az Eötvös Utcai Alapiskola diákja szavalt, és Hoppan Eszter, a Marianum Egyházi Iskolaközpont diákja énekelt.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/01-Megynito.jpg)
A megnyitó első részében Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere köszöntötte a diákokat és csapatvezetőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy milyen fontos a koncentráció a versenyeken és a vetélytárs soha nem ellenség, hanem ellenfél.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/02-alsotagozat-fiuk.jpg)
Madarász Róbert, a házigazda Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója a diákok előtt kitért arra, hogy egy versenyen mindig van esélyünk, míg nem adjuk fel. Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia Főtitkára, aki mindig szívesen jön a Felvidékre, hangsúlyozta a két Komárom példás együttműködését.
Ilyen szellemben a Magyar Olimpiai Akadémia is építi a kapcsolatokat az anyaország és az elcsatolt területek között.
Pallag György, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnöke rámutatott az Aranycsapat küldetésére és jelentőségére a 70 évvel ezelőtt lezajlott londoni Anglia–Magyarország 3:6 labdarúgó-mérkőzés tükrében, majd beszélt Wichmann Tamás legendás kenus szerepéről az Összmagyar Diákbajnokság keretén belül.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/03-also-tagozatos-lanyok.jpg)
A beszédek után József atya, az Indiából származó ferences szerzetes áldását adta a versenyre és versenyzőkre, majd közösen elmondtuk a Miatyánkot.
Komáromban sakkozásban méretettek meg a tanulók. Versenybírók Molnár Ernő, Gyurcsis Károly, Klenkó Ádám voltak. Az alapiskolások között alsósok és felsősök között hirdettek eredményt.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/04-felsotagozat-lanyok.jpg)
Alsós lányok:
1. helyezett Győrödi Anasztázia, Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer
2. helyezett Mák K. Annabella, Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc
3. helyezett Vizer Boglárka, Munka Utcai Alapiskola, Észak-Komárom
Alsós fiúk:
1. helyezett Grajczki Vince, Katona Mihály Alapiskola, Búcs
2. helyezett Édes Zalán, Kováts József Alapiskola, Bátorkeszi
3. helyezett Csekes Máté, Kováts József Alapiskola, Bátorkeszi
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/05-Felsotagozat-fiuk.jpg)
Felsős lányok
1. helyezett Cséplő Zsófia, Kováts József Alapiskola, Bátorkeszi
2. helyezett Mogyorósi Beatrix, Kováts József Alapiskola, Bátorkeszi
3. helyezett Csenger Anna, Munka Utcai Alapiskola, Észak-Komárom
Felsős fiúk:
1. helyezett Boros Dávid, Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer
2. helyezett Garai Csóka Márton, Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Sopron
3. helyezett Raj Krisztián, Zselízi MTNY Alapiskola
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/06-kozepiskola-fiuk.jpg)
Középiskolások lányok: 1. helyezett Kovaříková Mária, Építőipari Szakközépiskola, Ógyalla, több középiskolás lány nem volt, viszont ő lett az abszolút győztes, megelőzött minden fiút.
Középiskolás fiúk:
1. helyezett Klenkó Ádám, Selye János Gimnázium, Észak-Komárom
2. helyezett Szabó Gergely, Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola, Észak-Komárom
3. helyezett Palugyai Bence, Selye János Gimnázium, Észak-Komárom
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/07-Kozepiskola-lanyok.jpg)
Kossányi Kupa
A komáromszentpéteri Kossányi Napok keretében a Kossányi József Alapiskola és a Kárpatia Sport Polgári Társulás szervezésében a szentpéteri alapiskola tornateremében került megrendezésre a XV. Kossányi Kupa asztalitenisz-torna, amely egyben a XVIII. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság – Wichmann Tamás-emlékverseny szerves része.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/08-Komaromszentpeter.jpg)
A tornára 15 iskola 52 tanulója nevezett be. A fiúk kategóriájában 45, a lányoknál 7 diák versenyzett. A lányok versenyében körverseny formájában dőlt el a sorrend, míg a fiúk kategóriájában a csoportkörök után egyenes kiesési rendszer következett. A verseny dobogósai:
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/09-fiuk.jpg)
Lányok kategóriája:
1. Gergely Noémi, Munka utca Alapiskola, Komárom
2. Hajabács Réka, Kossányi József Alapiskola és Óvoda, Komáromszentpéter
3. Bugár Abigél, Deáki Alapiskola
Fiúk kategóriája:
1. Balogh Roderik, Nagyölvedi Alapiskola
2. Ódor Kristóf, Hetényi János Alapiskola és Óvoda, Ekel
3. Ozgyin Szabolcs, Pongrácz Ágoston Alapiskola, Negyed
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/10/10-lanyok.jpg)
(PGY,BJ/Felvidék.ma)