Fotó: Fábián Zoltán

A Felföldi Dalia Iskola egyik rovása a botvívás, ami a magyar népi táncos botoló elemeinek harcszerű alkalmazásából áll. A múlt hétvégén botkészítő hétvégét tartottak a régi magyar pásztorhagyományok alapján. Az Ajnácskőről származó Molnár Gábor avatta be a csapatot a hagyományos elkészítés rejtelmeibe, aki többgenerációs pásztorcsaládból származik.

A pásztorbot készítése

„A gömöri pásztorbot híres volt, még a Hortobágyon is. Gyakran készítették eladásra is, nem csak saját célra. Egy-egy bot két-három évig is készülhetett, fajtájától függően. A juhászbot vékonyabb volt, a gulyásbot vastagabb. Függött attól is, hogy éppen milyen vastagságú fára akadt a pásztor, s abból mit tudott kihozni. Gömörben megosztott a vélemény a pásztorbotnak való fa- vagy bokorfajtát illetően. A legjobbnak tartják a barkócát, de mivel az kevés helyen található, kevesen használják. Pásztorbotnak valónak sorakozik a birs, a vadalma és a som.”

„Amikor a fa „megnevelődött”, akkor a pásztor kivágta. Keményfából tüzet rakott és felette párította a botot. Ez azt jelenti, hogy forgatta, a „saját levében megfőzve”. Egyrészt a fa és a héja közötti nedvesség felforr és ettől leválik a héja, másrészt a fa ezáltal szintén keménnyé válik. Ekkor lehet a botot még kiegyenesíteni, amikor megpuhul. Ha van benne görbeség, amit nem szeretnénk, akkor ki lehet egyenesíteni úgy, hogy nyomkodjuk a hajlatot. Ha leszedésre kerül a héja, akkor abból a keményfahamuból, amiből a tüzet rakták, hamulúgot készítenek, felforralják. A botot felállítják és leöntik ezzel a hamulúggal, ami szép piros színt ad neki. Aztán kiszárítják, letisztítják és zsírral bekenik.”

Forrás: Kopecsni Gábor – Népi harci testkultúra Gömörben. Az eredeti cikk itt olvasható.

(Chovan Lilla/Felvidék.ma)