Fotó: Novák Katalin FB

Örményországnak és Magyarországnak közös üzenete van Európa és a világ számára: közösen szeretnénk kimondani, hogy a keresztény értékrendnek van létjogosultsága – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Novák Katalin kedd délelőtt a Magyarországra hivatalos látogatásra érkezett Vahagn Hacsaturjánnal, az Örmény Köztársaság elnökével folytatott megbeszélést, majd mindketten részt vettek az Örmény Állami Pedagógiai Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírásán.

Fotó: Novák Katalin FB

A magyar államfő emlékeztetett: volt olyan időszak a Magyarország és Örményország közötti kapcsolatban, amikor nem működtek a diplomáciai csatornák, de a közelmúltban sikerült a nézeteltéréseken, nehézségeken felülemelkedni.

Kiemelte: a két országot közös gyökereik kötik össze, azok a keresztény alapok, amelyre támaszkodva nekikezdhették kapcsolataikat kiépíteni.

Novák Katalin elmondta: azt szeretnék üzenni a következő generációknak, hogy a magyaroknak és az örményeknek dolguk van egymással, felelősséggel tartoznak egymásért. Hozzátette, nemcsak keresztény gyökereik kötik össze a két országot, hanem az is, hogy közös üzenetük van Európa és a világ számára.

Fotó: Novák Katalin FB

„Közösen szeretnénk kimondani azt, hogy a keresztény értékrendnek van létjogosultsága ma Európában és a világ minden részén, közösen szeretnénk kimondani azt, hogy a keresztény értékekért ki kell állni. Sőt, küzdeni is kell, ha arról van szó” – mutatott rá, hozzáfűzve:

közösen szeretnék kimondani, hogy nem a háború, hanem a béke az, amely a hosszú távú megmaradáshoz és boldogsághoz hozzájárulhat.

Novák Katalin kiemelte: ahhoz, hogy ezt a békét megteremthessük közösségeinkben, országainkban, nemzeteink között, fel kell ismerni, hogy ehhez néha mindenkinek le kell mondania valamiről.

Fotó: Novák Katalin FB

A két államfő az aláírási ceremónia után megtekintette az Örményország – VII-XIII. századi örmény templomok falfestményei című fotókiállítást.

(mti/Felvidék.ma)