Máté László (Fotó: Máté Gyöngyike/Felvidék.ma)

Május utolsó hétvégéjén Máté László Tiszta beszéd című könyvének bemutatójára került sor a szilicei kultúrházban. A tanulmány-esszé gyűjtemény a Közép-Európa Tanulmányok Kutatási Program induló Báthory téka sorozatában, a Minoritates alsorozat első köteteként jelent meg.

A rendezvényt Orbán Máté Julianna nyitotta meg.

„A mai élet és a mai világ nagyon sietős. Nagyon sok a munka, nagyon sok a tennivaló. Fontos, hogy találjunk pár percet arra, hogy együtt legyünk, hogy találkozni tudjunk, beszélgetni egymással, megosztani a gondolatainkat. Az emberek kevesebbet találkoznak, kevesebbet vannak együtt. Fontos, hogy egy kis pillanatot együtt tudjunk tölteni beszélgetéssel, szórakozással. A mai nap is egy ilyen alkalom, lehetőség a kikapcsolódásra” – szavakkal köszöntötte a jelenlévőket.

A kiadvány először Budapesten került bemutatásra azt követően Sárospatakon, május elején pedig Kassán. A szilicei könyvbemutató a soron következő negyedik alkalom.

Orbán Máté Julianna (Fotó: Máté Gyöngyike/Felvidék.ma)

Orbán Máté Julianna, mint elmondta, nem szokványos dolog, hogy a szerző lánya mutassa be édesapja publikációját, de úgy gondolja, hogy Máté Lászlónak a tevékenységeit más szemszögből tudja megítélni, hogy mi az, amit eddig életed során letett az asztalra.

„Ugyan a vidék, a vidéki emberek szokásai az összes emlékek, amelyek Máté Lászlót Szilicéhez kötik több publikációban is megjelentek. Különböző cikkekben és egyéb sajtó nyilvánosságnak is örvendeztek ezek az írások… Természetesen más témák is foglalkoztatják őt a magyarság megmaradása, a fiatal családok erősítése, a régióban és a nemzetben való gondolkodás. Ezek a témák egy összegzésként jelennek meg ebben a könyvben… Vannak benne keser-édes gondolatok, vannak benne megható, örömteli pillanatok is, úgy, ahogy az élet ezt magával szokta hozni – mondta.

Máté László köszönetét fejezte ki könyve a megjelentetéséért. A kötet címére hívta fel a figyelmet.

„Aki a kezébe veszi vagy elolvasta a címét elgondolkodik rajta „Tiszta beszéd”… Mi a tiszta beszéd? Ehhez a legközelebb eső szó a tisztesség. A tisztességet azt meg kell tartani, mert sajnos olyan világban élünk, amikor a szónak a hitele gyakran devalválódik. Ez könyv mozaik cserepek az életünkből” – mondta a szerző.

A továbbiakban, visszaemlékezésekkel tarkítva, beszélt a könyv kiadásának a körülményeiről, annak nehézségeiről, valamint a segítők és támogatók munkájáról.

„A politika helyett, amely inkább a kiszorítósdira épít, szegényit, gyűlöletet szít; jobb kötőanyagnak bizonyul a kultúra, mert az gazdagít és az összetartozást erősiti. A kisebbségi sors pluszhozadéka: alázatra nevel, és a kétnyelvűség az egyénnél divergensebb gondolkodást eredményez. Fogyasztói világunk lélekrombolása, ebben a globalizált zsibvásári káoszban érzékeny témának bizonyul egy nemzeti közösséghez való tartozás megvallása, bagatellizálva az egyén kötelességeit egy nyelvi, nemzeti közösséghez való tartozásban, pedig szülőföldem, anyanyelvem Istentől kapott ajándék – születésünkkel kijelölt helyet kapunk a világban -, mellyel törődnöm kell, és ez nem önkéntes feladat, hanem erkölcsi kötelesség életünk hatékonyabbá és erkölcsileg jobbá tételének az eszköze. Úgy tudjuk/tudtuk, és az élet parancsa is azt diktálja, hogy a kisebbségi közösségek egymást tudóbbak, alázatosabbak, empatikusabbak egymás iránt, ami sokat vesztett a fényéből, de vannak hagyományaink, amelyek az egymás iránti szeretet és szolidaritást megerősítik. Mert a családban kell elsősorban elmondani, hogy kik vagyunk, s folytatni tovább kisebb és nagyobb közösségeinkben” – olvashatjuk Máté László gondolatait a kötet előszavában.

A rendezvény részeként a Mezőkövesdi Baráti Kör verses-zenés köszöntője került bemutatásra, ahol többek között Daragó Károly tárogatón és harmonikán játszott és tette ünnepélyesebbé a hangulatot.

Az eseményt dedikálás, fogadás és kötetlen beszélgetés zárta.

(Máté Gyöngyike/Felvidék.ma)