A Ramses zenekar (Fotó: Mede László)

Ötödik alkalommal került sor a FreeRock – Viszlát karantén elnevezésű rockzenei fesztiválra az ajnácskői szabadtéri színpadon.  A rendezvényt a FreeRock társulás szervezi, amelyet a helyi Ramses zenekar néhány tagja alapított. Közel háromszáz ember vett részt az eseményen.

Maga a FreeRock fesztivál már hetedik alkalommal került megrendezésre, viszont a koronavírus-járvány után megkapta a Viszlát karantén címet is.

A szervezők fő célja, hogy a feltörekvő zenekaroknak fellépési, illetve bemutatkozási, a környékbelieknek pedig szórakozási lehetőséget biztosítsanak.

Emellett igyekeznek ismertebb zenekarokkal is csalogatni a nagyérdeműt, de mivel önerőből dolgoznak, korlátozottak a lehetőségeik.

Az Impulse zenekar (Fotó: Nemeth Sylvia)

Ennek ellenére az utóbbi években színpadra léphetett a Zord, az Akela, valamint a Stress és a Metal Lady, akik a magyar metál színtér elismert szereplői. Továbbá a teljesség igénye nélkül fellépett már itt a Kottán Kívüliek, az Edda Majdnem, a Pablo Chandez, a Rovarock, a Cool, a Manushi, a Póker, a Stillburns, a Liberated Force, az Accord, a Voltage, a Definition, a RavenStone.

Idén a nemrégiben alakult Impulse, az Artheria, az Ősiláz, a Kék és Narancssárga Produkció, valamint a Ramses zenekar szolgáltatta a fergeteges hangulatot.

A közönség (Fotó: Mede László)

Az Impulse a 90-es és a 2000-es évek ismert dalaiból válogatott, és egy saját dalukat is eljátszották. Az Artheria főként magyar és külföldi metal zenekarok feldolgozásait adta elő, de bemutatták saját dalaikat is, az Ősiláz pedig egy tribute zenekar, akik főleg az ős-Pokolgép szerzeményeit hozták magukkal.

A Kék és Narancssárga Produkció Tóth Zoltán vezetésével – aki az egykori Republic zenekar gitárosa, dalszerzője volt – az ismert Republic-szerzeményeket adták elő. A színpad előtti tér megtelt és a tömeg egy emberként táncolt és énekelt, amikor felcsendült a A 67-es út, a Szállj el kismadár, vagy a 16 tonna feketeszén. Az estét a Ramses zenekar zárta saját dalokkal és feldolgozásokkal.

Az Artheria zenekar (Fotó: Mede László )

A rendezői gárda már több éve szorosan együttműködik a Medves Motoros Baráti Társasággal, ezáltal a rendezvény immáron második alkalommal biztosított helyet a csapat éves meghívásos motorostalálkozójának.

(Chovan Lilla/Felvidék.ma)