Illusztráció (pixabay)

A Pátria rádióban vasárnap a 7:05-kor kezdődő műsor témái: Jézus követése, tizennegyedik alkalommal szerveztek ötnapos napközi tábort Zselízen, több lelkes segítő fáradozott azon, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és hitükben is erősödjenek, nemcsak testi, hanem lelki lepra is van.

Amikor Jézus meglátta maga körül a sokaságot, úgy rendelkezett, hogy keljenek át a túlsó partra. Egy írástudó odament, és így szólt hozzá: „Mester, követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókáknak barlangja van, az égi madárnak fészke, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: „Uram engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” De Jézus így szólt hozzá: „Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” Jézus követéséről Csiba Zoltán madari lelkipásztor fejti ki gondolatait.

Augusztus első hetében tizennegyedik alkalommal szervezték meg Zselízen az ötnapos napközi tábort. Idén, sok más gyülekezethez hasonlóan a KOEN programot vették alapul Éld át! Jeruzsálem utcáin címmel. A táborról Révész Csilla lelkésszel készült beszélgetés.

Több lelkes segítő fáradozott azon, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a táborban és hitükben erősödjenek, illetve megtapasztalhassák a hit erejét.

A tábor egyik napjának témájaként szerepelt a tíz leprás meggyógyítása. Hogy miként látta a történetet négy táborozó, Trgiňa Viktória, Göbölös Laura, Reisch Friderika és Reisch Lajos, ez kiderül a velük készített beszélgetésből.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

A Világosság egyházi műsor másnap, 13:05 órakor ismét meghallgatható a Pátria rádióban, illetve az adás után az RTVS hangarchívumából, a következő elérhetőségen ITT.

A Pátria rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetőek el: 89,6 MHz Pelsőc, 91,4 MHz Somorja, 98,0 MHz Losonc, 98,3 MHz Kékkő, 98,7 MHz Érsekújvár, 98,9 MHz Pozsony, 102,4 MHz Szenc, 105,8 MHz Szepsi, 105,9 MHz Rozsnyó.