A Remény hetilap legújabb száma, amely augusztus 25-én, évközi 21. vasárnap jelenik meg, számtalan érdekes olvasnivalót kínál.

Az újság első oldalán, „Őrültség” címmel megjelent szerkesztőségi bevezető ezúttal a hetilap főszerkesztője, Pápay György Pál tollából származik. A harmadik oldalon található vezércikket Száraz János István írta meg.

Az ötödik oldalon Kalmár Csaba az idén 300 éves gútai Nagyboldogasszony-templom eseményéről számol be.

Ivkovič Krisztina a Napraforgó című rovatunkban a Tábor Hegyi Napokról kérdezte a fiatalokat, valamint ír az idén 13. alkalommal megrendezett Nemzetközi Ministránstalálkozóról is. Szenczi Molnár Albertről Kamenár Gabriella emlékezik meg.

Olvashatnak arról, hogy a somodi egyházközség közmunkára hívta a híveket, hogy egy kicsit szebbé tegyék a plébánialak környezetét, továbbá a pozbai Szentkút zarándokhelyen megtartott szentmiséről, és a füleki Porciunkula ünnepéről is.

A legújabb Remény újságban olvashatók jegyzetek és írások többek között Jakubecz Márta, Danczi Mónika, Mészáros Péter, Monka Zsuzsanna és Medve Erika tollából.

A vasárnapi homíliát ezúttal Takács Dénes osztja meg az olvasókkal, a Libikóka elnevezésű rovat pedig a gyermekek számára ismét sok érdekességet kínál. A hetilap utolsó oldalán több közelgő esemény közül válogathatnak.

A szerkesztők kellemes olvasást kívánnak!

(Bott Noémi/Felvidék.ma)