Rózsahegyen szervezték meg a szlovákiai általános iskolák országos sakkbajnokságát, melyen a 79 résztvevő csapat közül a bátorkeszi Kováts József Alapiskola felső tagozatos diákjai az ötödik helyen végeztek. A helyi sakk-klub sportolói, Tóth Péter, Klenkó Dávid, Kis Arnold és Cséplő Zsófia képviselték az iskolájukat.
Pallag György, a diákok edzője megkeresésünkre elmondta, a csapat közel volt az éremhez, nem sokkal maradtak le a második helyről. A meccsek eredményeit magyarázva elmondta, jól játszottak a gyerekek és ezzel a hozzáállással jövőre a dobogón végezhetnek.
Épp Hetényre indult edzést tartani a helyi sakkozó diákoknak, amikor elértük. Huszonöt éve tanít diákokat, Bátorkeszin közel tíz éve heti két alkalommal két-két órában tartja az edzéseket, hétvégenként pedig a bajnoki meccsekre kíséri a tanítványait. Folyamatosan keresik a környező településekről – igény van a sakkra a mai gyerekek körében is – derül ki a beszélgetésünkből.
„A sakkban az a jó, hogy szép játék, és nem lehet belőle kiöregedni. A sakk népszerű sportág ma is, a versenyszerű sakk pedig ott üti fel a fejét, ahol foglalkoznak vele” – magyarázza, hozzátéve, hogy az oktatáson nagyon sok múlik. Pallag György Komáromban az Eötvös utcai általános iskolában oktat Hetény és Bátorkeszi mellett, de most már Nagykesziről is vannak diákjai. A komáromi sakk-klub tagja volt, majd hazatért szülőfalujába, Bátorkeszire, ahol 2014 óta tart edzéseket. A Kárpátia Sport Polgári Társulás vezetőjeként, a bátorkeszi sakk-klub elnökeként is számos, nívós sakkversenyt szervez.
A sakk szépségéről úgy fogalmaz, az a nagyon felemelő benne, hogy sokféleképpen lehet nyerni. „Rengeteg a variáció benne, minél több törvényszerűséget ismer az ember, annál erősebb sakkozó válik belőle. Jó sakkozó abból lesz, aki türelmes” – mondja, hozzáfűzve, itt gondolkodni kell, ezért nem lehet sietni.
Büszkén mondja, hogy Bátorkeszin sikerült megszilárdítani a klubot, csapataik magasabb osztályokba kerültek. „Idén ünnepeljük a 60. születésnapunkat, s erre az évfordulóra ez a mostani eredmény nagyon szép ajándék. Kiegyensúlyozott a csapat, azonos tudású játékosokkal dolgozunk, ezért szerencsések vagyunk. Nagyon büszke vagyok rájuk. Jó csapatunk van, megyei és országos szinten is remekül teljesítenek” – jelentette ki, hozzátéve, ezek a gyerekek jó tanulók, jók matematikából és szabadon mernek játszani. „Kreatívak és megvan bennük a magyar fifika, az az agyafúrtság, ami ehhez a sporthoz kell” – állítja.
Szalai Erika/Felvidék.ma