Mondják sokan, hogy a kor nem érdem. Nos, ez nyilvánvalóan igaz, ha abban gondolkodunk, hogy manapság a 70. születésnapját az ember rendszerint csendben, szűkebb családi körben ünnepli meg. Ám napjainkban, amikor gombamód szaporodnak – és gyakran egy-két év után meg is szűnnek – különféle rendű és rangú egyesületek, társulások és politikai pártok, egy 70. születésnapját ünneplő szervezet annyit mindenképpen megérdemel, hogy méltóképpen felköszöntsük.
Megérdemlik azok, akik letették az alapköveket.
S hogy mit alkottak, arra a bibliai hasonlat a legtalálóbb: „a sziklára épített házon nem vesznek erőt a viharok”. Ők az alapítók, akik ott voltak Pozsonyban 1949. március 5-én, majd szerte az ország számos településén. Sziklára építettek.
Az elismerést és köszönetet azok érdemlik, akik a kezdeti lelkesedés utáni kisebb-nagyobb hullámvölgyeket követően is, hű „csemadokosok” maradtak. S főleg megérdemli az a sok-sok ezer fáklyavivő, akik ez alatt a több mint hét évtized alatt éltették a lángot; szórták e láng tüzet gyújtó és élesztő szikráit az emberi szívekbe és elmékbe.
A titkos összehajlással egyenértékű vezetőségi ülések, a taggyűléseken a gondokról nyíltan vagy burkoltan, de beszélő emberek közössége. Tudjuk-e már kellőképpen értékelni, hogy mit jelentett szövetségünknek, de ugyanakkor a felvidéki magyarság megmaradásának a tánccsoportok, éneklőcsoportok, énekkarok kitartó, sőt megtartó munkája? A színjátszó és esztrádcsoportokban töltött órák, az ott végzett munka? Az a sok helyi rendezvény, amelyet azért szerveztek, tartottak meg, mert a Csemadokban munkát vállaló emberek tudták, hová tartoznak.
Rozmaringsarj Gyermek Néptáncegyüttes – Abaújszina (Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Tudták, hogy elveszett az a nép, amely nem becsüli szellemi értékeit, hagyományait, nem őrzi meg azokat, és nem teremt minduntalan újat és újat megmaradása, fejlődése érdekében.
Szerencsére, a mi szövetségünkben mindig akadtak olyanok, akik a régiek helyére léptek és tudták, mit kell tenniük. Az állami közművelődési feladatokat átvállaló és akár magasabb szintre emelő helyi szervezeteink, a magyar iskoláink megmentésére irányuló szívós igyekezet. A nehézségek, akadályok ellenére való talpon maradás. A csoportjaink ruháira, csizmáira, a működési költségekre szükséges pénzek előteremtése, a fűtött helyiségek biztosítása, egy-egy jó könyv terjesztése – vajon melyik volt nagyobb horderejű dolog? Mindenki tudja, hogy ezt így összehasonlítani nem lehet.
Ez a felbecsülhetetlen értékű önzetlen értékteremtés a Csemadok alapszervezeteiben folyt és folyik napjainkig.
Szövetségünk, céltudatos és az egész országot, minden velünk élő nemzet érdekét szolgáló és kultúráját gazdagító szívós tevékenysége ellenére, a megalakulásától folyamatosan társadalmi és politikai ellenszélben működött. Ennek ellenére sikeresen megélt és átélt több rendszer- és országváltást. Ugyanúgy a fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából igencsak szűkmarkúan mért hivatalos elismerést, ünneplést, tiszteletet!
Ha valaki ezt az ellentmondást érzékeli, akkor az a tömbmagyarságtól elszakított, Pozsonyból, Komáromból nézve úgynevezett keletiek, a keleti és közép-szlovákiai magyarság. Az Ipolyságtól Nagyszelmencig elszórt falvaink, városaink magyar közössége elszorító kisebbségben, szórványban küzd a nemzetében, nyelvében, kultúrájában való megmaradásáért.
Andrássy Dénes Férfikar – Hárskút, Krasznahorkaváralja, Várhosszúrét, Jólész, Berzéte (Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Közben veszteségeinket a tömbmagyarságtól eltérően összehasonlíthatatlanul fájdalmasabban éljük meg – az anyanyelvét és nemzeti kultúráját éltető közösségeink fiatalabb nemzedékének egy szebb és boldogabb jövő reményében történő elvándorlását, külföldi munkavállalását, városaink, de immár a falvaink magyarságának ijesztő statisztikai számokkal bizonyítható beolvadását, ahogy Popély Gyula fogalmazta „népfogyatkozásunkat”.
Nyelvünk utolsó végváraiként gyakran már csak a Csemadok és a református közösségeink maradtak, maradnak.
Így akarva-akaratlanul ismét sorsunkat meghatározó történelmi időket élünk. A megosztott, számban és érdekei képviseletében fogyatkozó felvidéki magyarság képviselete közben újra és újra társadalmi légvárakat épít, és nem tudatosítja, hogy napjainkban a politikai homokváraik dőlnek és omlanak.
Rozmaring Éneklőcsoport – Bacska (Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
A Csemadoknak immár, mint hét évtizeddel ezelőtt, ugyanaz a feladata:
Az, hogy a nemzeti közösségünk iránti felelősségből ismét egy fedél alá hozzon mindenkit, politikai meggyőződésre, hitre, korra, bőrszínre való tekintet nélkül. Mert csak közösen, együttes fellépéssel lehetünk eredményesek.
Személyesen megéltem az emberi kicsinyességből, egyéni önzésből fakadó, s mindnyájunk kárára váló társadalmi szervezet- és pártszakadásokat. Sokak rosszallását kiváltva az utolsó pillanatig ellene voltam, mondva: „mert mi keleten túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy megengedjük magunknak ezeknek a megosztódásoknak a luxusát”.
Napjainkban, a társadalmi életünk fejleményeit látva, lassan már az egész felvidéki magyarság is túl kevés lesz ahhoz, hogy megengedhessük magunknak a kényelemből, önzésből, egyéni ellenszenvből, vagy akár pártlistás arányokból fakadó ellenségeskedéseket!
Tudatosítanunk kell, hogy a több mint félszázezer tagunkkal a Kárpát-medence legnagyobb kulturális szervezeteként a felelősségünk is a legnagyobb.
Komócsa Néptáncegyüttes – Nagykapos (Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Tagságunk többsége a közös és azonos célok megvalósításáért lépett be, s főleg maradt meg szövetségünkben. Ezt a bizalmat meg is kell szolgálni! Legyen ezért továbbra is a kulcsmondat, ahogy a múltban, úgy a jelenben is:
megmaradás közösségünkben emberként – magyarként, anyanyelvben, nemzetben és kultúrában.
A szlovákiai magyarságot 1945 után vidékeinken lefejezték. Aki mégis megmaradt, azt a hatalom porig alázta és gúzsba kötötte, de az összetartozás érzését sohasem tudta kiölni a lelkekből. Erre a több évtizede nélkülözhetetlen összetartozás érzésére és felelősségére van ismételten szükségünk a szlovákiai magyarság megmaradásához, felemelkedéséhez. Ezt viszont csak közösen tudjuk elérni, ebben a küzdelemben kérjük mindnyájuk együttműködését, megértését!
Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke Kassán (Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Szövetségünk megélte a hetven évet! Az ilyen kort megélt egyént már méltán mondják tapasztaltnak. És ha ennyi évtized után is vannak még mindig, akik ebben a szövetségben találják meg az önmegvalósításuk és közösségünk érdekei képviseletének lehetőségét, s ha élnek a Csemadok által kínált tevékenységi formák valamelyikével, akkor ez a szervezet a hét évtizedének eredményeivel és hiányosságaival is a háta mögött pótolhatatlant alkotott!
Azt is mondják, mindenki annyit ér, amennyit használ. Márpedig a Csemadok az elmúlt évtizedek alatt a hazai magyar közösség érdekében pótolhatatlan munkát végzett. Ezen okból engedjék meg, hogy ezekért a termékeny évekért teljes szívemből és nagy tisztelettel mondhassak köszönetet mindenkinek, aki akár egy csipetnyivel is, de hozzájárult ehhez a sorsunkat alakító és reméljük jobbító alkotómunkához. Kívánok nekik és mindnyájunknak további alkotókedvet, sikereket és egy-egy csipetnyi elismerést azoktól, akikért és gyakran akik helyet tesszük. A Csemadoknak pedig kívánok sikerekben megélt további hetven évet!
Megköszönöm a munkánkat figyelők és támogatók segítségét – idehaza és odahaza egyaránt. Köszönöm a helyi és országos tévében, sajtóban, tömegtájékoztatásban ránk szánt sorokat, oldalakat, perceket. Jól esik az odafigyelés, még a hibáinkat felrovó észrevételek is.
Elhangzott a régiós Csemadok-ünnepségen Kassán.
A szerző a Csemadok általános alelnöke
