Martin Györggyel fiatal legény koromban, 1956 őszén, szeptemberben ismerkedtem meg. Én akkor a Pozsonyban székelő Szlovákiai Központi Népművészeti Alkotó Ház magyar nemzetiségi néptánc-szakelőadója voltam, Ő a budapesti Népművészeti Intézet fiatal tudósjelölt néptáncgyűjtője.
1956 őszén szeptember elejétől október közepéig 42 napot töltöttem Budapesten és ebből három hetet az Intézet vendégeként a néptánckoreográfusok levelezési oktatása zárótanfolyamának hallgatójaként. Ő oktató és hallgató is volt. Oktatta a néprajzi gyűjtések néptánanyagát, mert már akkor tízezer méter feletti néprajzi táncos film gondos kezelője, őrzője és tudományos jegyzetelője, rendszerezője volt, valamint jó ismerője az azóta már világot hódított Lábán táncjelleírásnak, a kinetográfiának. Akkor már mögötte volt a néprajzi egyetem is, és publikációként olyan jeles munka, mint a Bag táncai és táncélete (1955). Én profi néptáncosként és botcsinálta néptánc-koreográfusként sodródtam a fentebb jelzett posztomra. Igaz, én is már a hívatásos Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes /NÉPES/ után voltam(1953-55).
A komáromi magyar gimnázium táncegyüttese, fellépés Pozsonyban a Vár udvarán,1952. F, a Gimnázium tulajdona. (Fotó: Takács András archívumából)
A jelzett három hét jelentős részét a bentlakásos tanfolyamon együtt töltöttük, sőt az előző hetekben bent az Intézetben Lányi Ágoston a Lábán táncjelirással, Ő pedig filmek segitségével Kárpát-medence jellegzetes hagyományos magyar néptáncaival ismertetett meg. A Budapesten élő László bátyámék, akiknél vendég voltam, alig láttak. A Népművészeti Intézet II. emeletén a szűk kis szobájában töltöttünk el kettesben, hármasban számomra csodálatos órákat. Akkor én voltam a Poór Anna vezette táncosztálynak: Kaposi Edit, Magyari Gizi, Szentpál Olga, Pesovár Ernő, Szigeti Károly, Gyapjas István, Kocsis György, Lami István, és a Muharay Elemér vezette néprajzi osztálynak: Borbély Jolán, Lányi Ágoston, Martin György és a többi, akikre már névszerint nem emlékszem felvidéki kis „Benjáminja”, akit úgy éreztek, hogy a rövid idő alatt minden szakmai alapismeretekkel el kell látniok.
Medves Hagyományőrző Táncegyüttes, Medveshidegkút, vezető Mag Elza. OKÜ, Gombaszög, 1981. F. – Takács András – Fórum Intézet (Fotó: Takács András archívumából)
Ennek a gondolatnak a jegyében velem még a háromhetes záróvizsga-tanfolyamot megelőzően Ő és Lányi Ágoston külön foglalkozott. Igaz, hogy szabadságomat töltöttem Budapesten, de rendszeresen bejártam az Intézetbe és ott a Lábán táncjelirással, a magyar tájegységek hagyományos táncaival, a tájegységek jellegzetességeivel, a néptánc gyűjtés módszerével, a filmezés technikájával ismerkedtem, valamint ráadásul Muharay Elemér bácsi vezetésével bejártam fél Magyarországot. Voltunk Szegeden, a Dunán túli Sárközben, Ózdon, Egerben – fesztiválokat, versenyeket, házi bemutatókat néztünk meg. Emlékszem Egerben a megyei táncfesztivál zsűrijébe is beültettek.
Utólag is köszönet a gondoskodásukért, sikerült annyira megszerettetni velem a népművészetet/néptáncot, hogy annak életem végéig rabja maradok.
Árvalányhaj Hgyományőrző Táncegyüttes, Szilice – Borzova. Vasvári botoló és páros. Országos Népművészeti Fesztivál, Zselíz 1981. F- Takács András – Fórum Intézet (Fotó: Takács András archívumából)
A tanfolyamon, amely az ott tartózkodásom második felében valósult meg, aztán megismerhettem Gyurkát a néptáncosi oldaláról is. Kiváló táncos volt, s mint később megtudtam pesti legényként Molnár István tanitványaként, és táncosaként ismerte meg a néptáncot. E tanitóját, mesterét is, akárcsak Kodály Zoltánt élete végéig büszkén vállalta. Nagyon felnézett Pista bácsira. A véletlen úgy hozta, hogy a tanfolyam záróvizsgáján Náfrádi László négy legényre épitett Pásztortáncát Martin György, Novák Ferenc, Orsovszy István és én mutattuk be. Korban mindannyian fiatal huszonévesek voltunk.
Az Árvalányhaj HTE, Szilice-Borzova, 2006.Berzéte. F-Takács András-Fórum Intézet. (Fotó: Takács András archívumából)
Ez az ismeretség kezdete volt egy egész életre szóló barátságnak, és szakmai irányitásomnak. Nagyon jó volt azt a biztos támaszt magaménak tudnom. Szlovákiában, magyar vonalon akkor, ezen a területen sem társ, sem irodalom, sem intézmény, sem iskola, és sorolhatnám még sokáig a semeket, nem volt. Igaz, Ág Tibor és Béres József kollégákkal már megalakítottuk, és az állam már fel is oszlatta a hívatásos Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttest, a NÉPEST, a felvidéki hagyománykultúra megismerése érdekében már rajzoltuk Szlovákia magyar lakta területének néprajzi térképét, de tettük ezt annak idején irányítók nélkül, a két ország között szigorúan őrzött határ miatt magunkra hagyatva. Sajnos még ma sem rózsás a helyzet, mert az iskola és az intézmény terén még mindig hiányosan állunk.
A XXXX. OKÜ közönsége .1995. F F Prandl S. – Takács A. – Fórum Intézet. (Fotó: Takács András archívumából)
A Budapesten tartózkodásom a forradalmat megelőző közvetlen időszakra esett. A frissen szerzett barátaim gondoskodtak arról, hogy esténként se unatkozzam. Elvittek előadásokra, Petőfi-köri vitaestekre, ott voltam a Rajk László újratemetésén, Vass Lajos és Kaposi Edit pedig elvitt a Magyar Állami Népi Együttes és a Honvéd Művészegyüttes énekkarainak október 6-án a Károlyi kertben tartott csodálatos hangversenyére, ahol bemutattak, illetve megismertettek Kodály Zoltánnal. Együttesek próbáira jártam, elvittek a Biharihoz, a Vasashoz, amit aztán Novák Feriéknél vagy Szigeti Károlyéknál reggelig tartó viták követtek.
Ezt az indittatást adta nekem a Martin Györggyel, és a népművészet hozzá hasonló megszállottjaival való akkori találkozásom. Mert ők már akkor megszállottjai voltak a magyar népi/nemzeti kultúrának. Mindannyiuk meg is maradt a pályán, hűen akkori elveikhez.
Az Árvalányhaj HTE szólistái T. Farkas Isstván és a felesége mögöttük a Szőttes KNE az országos kulturális ünnpélyen Gombaszögön,1972. F- Prandl Sándor – Fórum Intézet. (Fotó: Takács András archívumából)
Hazatértem után aztán a magyar gyermek és felnőtt tánccsoport vezetők és koreográfusok iskoláztatásánál, a szakmai és a műsorfüzetek írásánál, szerkesztésénél, a néptáncgyűjtés fontosságának tudatosítatásánál, a gyűjtés tempójának fokozásánál, a néptánc és a folklórversenyek rendezésénél, s mint koreográfus az Ifjú „Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttes megszervezésénél és tánckara vezetésénél, – hogy csak a fontosabb területeket említsem – hasznosítottam a tanultakat.
Más vonalon is hasznositottam, – létrehoztam a kapcsolatot a Szlovák Tudományos Akadémia Népzenei Intézetével Štefan Tóth néptánckutatóval és Elschek Oszkár népzenekutatóval, valmint az általam is képviselt Intézettel. Štefan Tóthtal, akihez személyes barátság is fűzött, megismertettem a Lábán táncjelirás alapjait, s ezzel elinditottam a jelirás szlovákiai terjesztését/honosítását. Ő, a hívatásos balett táncosból lett néptánckoreográfus és pedagógus, tudományos néptánckutató, valamint a néptánckoreográfusokat is képző Szlovák Táncművészeti Főiskola megalapító-tanszékvezetője (1953-1963), akinek a Szlovák Állami Népművészeti Együttes megszervezésében (1949) is jelentős szerepe volt, akkorra már könyvben megjelentette a saját táncjelírás rendszerét (Tanečné písmo, Bratislava, 1952). Később őszintén sajnálta, hogy nem korábban ismerkedett meg a Lábán rendszerrel. Ezek után Pozsonyban a Főiskolán a két írásmódot egy ideig párhuzamosan taníttatta. Sajnos, korai tragikus halála véget vetett a táncírások párhuzamos terjesztésének is.
(Fotó: Takács András archívumából)
E kis kitérő után visszatérve az eredeti alapgondolathoz: Štefan Tóth és Martin György a később barátsággá vált kapcsolatuk jóvoltából szoros együttmunkálkodás jött létre a szlovák és a magyar tudományos akadémiák népzenei intézetei között, ehhez hozzájárult, hogy Martin a teljes tánckutatási feladatkörrel és filmarchívummal időközben átkerült a MTA Népzenei Intézetébe. Az intézetek a kapcsolat eredményeként cserekutatási programokat, tudományos tanácskozásokat szerveztek s ezek segitségével Martin megismerhette Kárpát-medence egy újabb nációjának, a szlováknak a hagyományos néptáncait. Erről Tinka egy összefoglaló tanulmányt éppen Štefan Tóth tollából közölt: A szlovák néptáncok alaptípusai (Tánctudományi Tanulmányok 1965-66, Budapest). Štefan korai tragikus halála (1963) nagyon kedvezőtlenül hatott a kapcsolatok további mélyülésére, megmaradására, intenzitására s azok a tervek, melyek a szlovák-magyar határ mindkét oldalának a párhuzamos felgyűjtését határozták volna meg, a feledés homályába sülyedtek
A népművelési vonalon Martinnak a kapcsolata a Szlovák Népművelési Intézet Cyril Zálešák vezette táncosztályán keresztül erősödött meg és főleg a magyar nemzetiségi néptáncszakember-képzésben, valamint a gyermek és a felnőtt táncegyütteseknek, a foklórcsoprtoknak az országos kulturális rendezvényeken: versenyeken, fesztiválokon kölcsönös szerepeltetésében, az együttesek és az alacsonyabb szintű intézmények kapcsolatainak létre hozásában, és az egymás országos fesztiváljainak, a fesztiválokhoz kapcsolódó nemzetközi szakmai tanácskozásoknak látogatásában csúcsosodott ki. Ez az első találkozásunk baráti inditatásának is az eredménye.
A kapcsolat soha nem szünt meg közöttünk. Jöttek, mentek a levelek, az üzenetek. Gondos szellemi atyaként mindig biztatott, szakmai tanácsokkal látott el, bevont a szlovákiai, az erdélyi gyűjtőutjaiba, sőt a szlovákiai magyarok között külön gyűjtőutakat, szakmai tanfolyamokat szerveztetett velem/velünk. Soha nem volt számára megoldhatatlan feladat, ha mi kértük a segitségét, s ezt mindenkor igyekeztem/igyekeztünk is viszonozni.
(Fotó: Takács András archívumából)
Az együtt végzett gyűjtéseink közül a jelentősebbek, az egész faluközösséget megmozgatók az alábbiak voltak: Pesovár Ernővel és Tóth Margittal Martoson, Borbély Jolánnal, Tóth Margittal és a Csemadok és a pozsonyi szlovák Népművelési Intézet magyar osztályának a magyar táncegyüttesek részére közösen rendezett szakmai tanfolyam hallgatóival Tardoskedden és Kéménden, /itt a tanfolyam hallgatói részére bizonyításként, hogy megtanulhatóak az erdélyi táncok a 12 éves fiával Éri Péterrel eltáncoltatta az erdélyi legényes és pontozó táncokat, Gombaszögön a Csemadok Dal- és táncünnepélye keretében, ahova felkészítettük : Hemerka Olga, Tóth Margit, Szőllős Sándor, Icsek Istvánné, Ág Tibor, Takács András, az Ung vidéki Szirénfalva, a Kassa vidéki Magyarbőd, a Sajó menti fennsíki Szilice, Szádvárborsa (Borzova), a Garam menti Kéménd és Nagytúr községek hagyományőrző néptánccsoportjait. Továbbá a zoboraljai Zsére község Pesovár Ernővel, Klaus Franzzal, Quittner Jánossal, Jókai Máriával, Naszvad és Komáromszentpéter Ritomericzky Piroskával, Quittner Jánossal, a Hont megyei Deménd gyerekhagyományait táncoló-játszó öregeket Bors Évával,Takács Andrással, a Maros menti Magyarpalatka és más községek Sztano Pállal, Takács Andrással, Quittner Jánossal, stb. A hetvenes években több alkalommal részt vett a Méry Józsefné Tóth Margit szervezte kéthetes/tíznapos Csemadok nyári néprajzi gyűjtőtáborban is, ahol a néptáncgyűjtés szakmai irányitója és filmezője Ő volt, pl. a Rimaszombati, és a Rozsnyói járásokban.
Amikor az SzlTA vendégeként jött Szlovákiába, akkor is minket, a Csemadokban dolgozókat, és a Csemadokot kérte segitőtársnak, például, škodámmal, így járta be Quittner Jánossal a híres zempléni, sárosi táncos hagyományaikat őrző szlovák községeket, Parchovanyt – Parnót, Pozdišovcét – Pozdicst, Finticét – Fintát, stb.
Szívesen jött hozzánk, szlovákiai magyarokhoz a fesztiváljainkra is. Sokszor ott volt Zselízen az országos népművészeti fesztiválon, ahol különösen a hagyományőrző együttesek műsora érdekelte, Gombaszögön az országos kulturális ünnepélyen, Východnán a szlovák országos, Strážnicén a cseh-morva-szlovák köztársasági folklórfesztiválokon. Ilyen alkalmakkor is gyakran én voltam a kísérője. Egyszer a hetvenes évek közepén-végén Východnára egyenesen az erdélyi Székből jött, – hozott egy szalmakalapot ajándékba, mert tudta, hogy ott leszek. Ott voltam, azóta is szent ereklyeként őrzöm, és minden fesztiválon viselem.
Takács András Balog Zoltán MKKM minisztertől átveszi a Martin György Díj miniszteri kitüntetést.
Visszaemlékezésem befejezéseként bátran merem hangosan is kimondani, hogy Martin György eredményes formálója, kiterebélyesedésének jelentős segítője volt a felvidéki magyar folklórmozgalom mellett a szlovák, a morva és a cseh néphagyománykultúra ápolásának is.
(Takács András/Felvidék.ma)
Takács András 2023. október 29-én vett részt Budapesten a Hagyományok Háza szervezésében a Martin György munkásságával kapcsolatos Kerekasztal-beszélgetésen.
