Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal 2024-ban Dunaszerdahelyen, Gútán és Füleken láthatja a közönség a nagysikerű koncertet. Az előadás egyedülálló, szimfonikus mű még nem készült Ady Endre verseire. A szólistákat a színpadon a 45 tagú Dunamente szimfonikus zenekar kíséri, a Szlovák nemzeti színház operájának zenészei, dr.Cseh Tamás vezényletével. Egy igazi nemzetközi koprodukció, hiszen a zenészek szlovákok, magyarok, oroszok, ukránok, Horváth Loretta Győrből, Mórocz Virág, Tóth Károly és Szebellai Dániel pedig hazai tehetséges fiatal művészeink, a zeneszerző pedig Ady földije a Partiumból, a Margittai Pető Zoltán. Fontos szempont volt számunkra, hogy fiatal hazai tehetséges művészeket kérjünk fel, és nekik teremtsük meg a lehetőséget a bemutatkozásra egy ilyen nagylélegzetvételű produkcióban. A koncert tisztelgés Ady Endre költészete előtt, ami ma is ugyanolyan aktuális, mint száz évvel ezelőtt. Ugyanúgy szeretünk, ugyanúgy gyűlölünk, szenvedünk és örülünk. Ady Endre költészetének egyik fő irányvonala az Istenkeresés, a hazatalálás kérdése. Végig vezet minket a születéstől, a szenvedélyek hullámzásain át, a szenvedéseken keresztül egészen a halálig. És hogy jön ide a zene? A legegyszerűbb válasz erre, hogy a zene benne van, van, aki hallja, és van, aki nem. Ám, amint megszólal, mindenki érzi és érti. Mert Univerzális. Mint egy mondóka, egy mantra, amit nagyanyánk dúdolt elalvás előtt, ami megnyugtat, ami hazavezet. A koncert egy igazi lélekutazás, ami a születéstől, a katarzison át a csend felé vezet.
A koncertek időpontjai: Dunaszerdahely, Csaplárkult VMK- Október 7. Gúta, Adamis Anna VMK- Október 23. Füleki VMK – November 6