A következő napokban dől el, közelebb kerül-e, kiterjed-e az orosz–ukrán háború Európa irányába, vagy „végképp letekerik a háború lángját” – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, „izgalmas pillanatban vagyunk”.
Egy folyamatos amerikai–orosz tárgyalás zajlik, ha ez sikeres, akkor a háború lángját biztos letekerik és Magyarországon is megkönnyebbülhetnek az emberek.
A kormányfő úgy folytatta: ha az európaiak akarata érvényesül, akik szerint továbbra is folytatni kell a háborút, azaz nem a békét kell keresni, a háborút pedig a harctéren kell megoldani, akkor a háború egyre közelebb kerülhet hozzánk és a háborús fenyegetés nőni fog.
Hozzátette, a nap folyamán fontos találkozó lesz Belgiumban a német kancellárral és az Európai Bizottság elnökével, hogy rávegyék a belgákat arra: az országukban befagyasztott orosz vagyont vegyék el, dobják be az európai pénzek közé és ebből az összegből finanszírozzák a háborút.
Elmondta, ha az európaiak sikerrel járnak, akkor Magyarországnak az a dolga, hogy ebből kimaradjon, mert nem akar oda pénzt küldeni és belekeveredni a háborúba. Ha a belgák ellenállnak, akkor az európai vezetőknek be kell ismerniük: nincs pénz a háborúra, és a megoldást sem a frontvonalon kell keresni, és támogatni kell az amerikaiakat az oroszokkal való tárgyalásban – rögzítette.
Brüsszel nehéz helyzetben van, mert az ő háza is ég
A kormányfő kifejtette: kiderült, hogy az Európai Unió korábbi második embere, a testület alelnöke, a külügyekért felelős biztos valamit csinált, gyanús dolgok történtek.
Miközben úszik a korrupcióban az Európai Unió, és nemcsak a bizottság, hanem maga az Európai Parlament is hangos a korrupciós ügyektől, kellene valami okosat mondania az ukrajnai korrupcióról.
Orbán Viktor azt mondta: ez nem megy, ami történik Ukrajnában, az történik Brüsszelben is, ilyenkor kéz kezet mos, nincs könnyű helyzetben a bizottság.
Az EU visszaél a hatalmával
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Brüsszel cinkelt lapokkal játszik,
azt találta ki, hogy az orosz gáz- és olajvásárlás betiltása – ami alól Magyarország és Szlovákia korábban mentességet kapott – nem is szankció, hanem egy kereskedelempolitikai döntés, ami az uniós jog szerint nem igényel egyhangúságot, meg lehet hozni többségi döntéssel is.
„Vagyis kikerülik a magyar vétót, teljesen törvénytelenül” – hangsúlyozta, és ezt a lépést a jogállamiság nyílt megsértésének nevezte.
„Be is fogjuk perelni ezért a bizottságot, (…) ha ezt a döntést hozza, akkor jogi úton is elégtételt akarunk venni” – jelentette be Orbán Viktor.
Megjegyezte: ezzel ugyan nem vagyunk kint a vízből, mert mire Európában egy jogi ügy végigfut, addigra már nyolcszor véget ér a háború, de Magyarországnak akkor is jeleznie kell, hogy az Európai Unió letért a jogállamiság útjáról, jogsértést követ el, visszaél a hatalmával.
Meghaladni december ötödikét…
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén.
Orbán Viktor a 21 évvel ezelőtti referendummal kapcsolatban felidézte: a baloldal álláspontja szerint az a magyar, aki Magyarországon él, míg a jobboldali kultúra szerint
az országnak vannak határai, de a nemzetnek nincsenek.
Hozzátette, tudta, hogy eljön a pillanat, „egyszer csak kapunk egy lehetőséget a Jóistentől meg a magyar választóktól, hogy csak lesz kétharmadunk”, és meg tudják adni az állampolgárságot a határon túliaknak. Emlékeztetett: 2010-ben az egyik első döntésük volt – visszautalva erre a sokak számára rossz emlékű és megrázó népszavazásra – a kettős állampolgárság bevezetése.
Kitért arra, hogy közben a baloldalon is változás történt, elsatnyult – bár vannak még korifeusai – az a kultúra, miszerint aki nem Magyarországon él, nem magyar, és megerősödött a másik oldal, amelyik azt mondja, minden magyar a világon egy nemzethez tartozik.
MTI/Felvidék.ma


