A Kürti Alapiskola a község első írásos emlékének 950. évfordulója alkalmából témahetet hirdetett meg, amelyen gazdag és színes programsorozattal mutatták be a tanulók tudásukat, ügyességüket, leleményességüket, valamint a …
Berényi Kornélia
-
-
A Magyar magazin az STV2-n szerdán, június 3-án 8.06-kor jelentkezik új adással. A tartalomból: Óvodától egyetemig – Komáromban minden szinten biztosított a magyar nyelvű oktatás-nevelés; Identitás, narratíva, irodalomtörténet …
-
A Csemadok Perbetei Alapszervezete és a Napraforgó Néptáncegyüttes tizennegyedik alkalommal rendezte meg népművészeti fesztiválját, amelynek ezúttal a helyi sportcsarnok adott otthont. A rendezvényt Tárnok Katalin, a helyi Csemadok …
-
Az élelmiszereken és a mindennapos bevásárláson is kénytelen spórolni a lakosság 40,8%-a, még többen a ruházkodással és a nyaralással kapcsolatos kiadásokat kénytelenek visszafogni – derült ki az AKO …
-
A magyar hősök emlékünnepe alkalmából Leczkési Zoltán, történelem kutató és hadisírgondozó által vezetett önkéntes csapat nagyszabású hadisírgondozó munkát végzett Révkomáromban, felújítva a helyi református temetőben található, történelmi jelentőségű …
-
Az érsekújvári székhelyű Thain János Múzeum mellett működő Szőgyéni Tájház és Régészeti Múzeum intézményében új kiállítás nyílt, mely időszerűen gazdagítja a gyűjtemény anyagát. Az új kiállítási anyag az …
-
Fegyverkezés, foci és a gondolatok diadala a BOK-gálán – megjelent a MAGYAR7 22. száma. „Eljutottunk arra a pontra, ahová senki sem akart. Nem szélturbinák, napkollektorok, gyógyító technológiák tömeges …
-
Mosoly, játék, összefogás és számtalan közös élmény jellemezte a Református Oktatási Központ családi napját, amely ismét bebizonyította, milyen erős és összetartó közösséget alkot az intézmény és mennyi tehetséget …
-
A május 26-i rimaszombati képviselő-testületi ülés végén, az egyebek napirendi pontban szólalt fel Halász Attila önkormányzati képviselő, aki a szónoki emelvényről hivatalosan is bejelentette indulását a város polgármesteri …
-
Felejthetetlen hangulatban zajlott le a Múzeumok és Galériák Éjszakája a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum falai között. A múzeum részleges bezárása ellenére az esti programokra összesen 303 látogató érkezett, akik …

