Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Felhívás a XI. Lakikatlanra

PrintFriendly and PDF

2021. 08. 24. - 2021. 08. 27.

                     

                                                                                                  

 

Szerveződik a XI. Lakikatlan, kicsit másképp, családias hangulatban, szerényebben, de a 10 évnyi tapasztalatra alapozottan bizonyára  jó hangulatban, az alábbi feltételek alapján:   Amiről a csapatnak gondoskodniuk kell: 4 tagú csapat, a főzéshez szükséges eszközök, alapanyagok, reklámtábla, egyenruhák, terítéshez és díszítéshez szükséges eszközök.             

Amit a szervezők biztosítanak: Sátor, sörpad és asztal, bogrács, tüzifa, díjak, zsűri, kulturális programok, játékok, családi foglalkoztató programok.

Feltételek:  A csapatok egyéb különlegességet is süthetnek, főzhetnek, de kizárólag a gulyást fogja a szakmai zsűri elbírálni, melynek pontértékét növelhetik különleges megjelenéssel,  jó csapatmunkával, megfelelő higiéniával, terítéssel, frappáns cégtáblákkal illetve humoros bemutatkozással. Egyéb kategóriában is megmérettethetik magukat a csapatok: a legfinomabb sütemény és pogácsa, valamint a legszebb sátor és egyenruha.

Figyelem!!! Jelentkezési határidő:  2021. augusztus 27. Jelentkezni a mellékelt űrlap kitöltésével és a 10.-€ kaució befizetésével lehet. A jelentkezési lapokat postai úton illetve a domonkoszsu@gmail.com  email címen lehet. Minden csapat árusíthatja a termékeit kizárólag a saját felelősségére !!!!

Megbeszélést tartunk a főzés, az árusítás és egyéb szervezési feltételekkel kapcsolatban        2021.augusztus 30-án 17.00 órától a Lakszakállasi Kultúrházban.  

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

FŐZŐK JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

  1. Jelentkező Csapat neve: ……………………………………………………………………………………………………….

Csapatvezető neve: ………………………………………………..
Lakhelye: …………………………………………………..

Telefonszám:………………………………………………….
E-mail:
……………………………………………………………..

  1. Eszköz bérleti lehetőség: bogrács, melyet 10.-€ -ért tudunk biztosítani. Megrendelni legkésőbb augusztus 30-ig lehetséges. Szükségem van ………. darab bográcsra.
  2. Részvételi feltételek A jelentkezési lapot 202. augusztus 27-ig kell visszaküldeni és a kauciós  díjat befizetni.  A főzőhelyeket elfoglalni 2021. szeptember 4-én 7.00 órától lehet, előtte jelentkezés a regisztrációs sátornál, itt vehető át a bogrács illetve  a tüzifa is. A főzés hivatalos kezdete: 10.00 óra. A csapatok helyét előzetes egyeztetés alapján a szervező jelöli ki az előzetes megbeszélés alapján. A rendezvényen keletkező szemetet a területen elhelyezett hulladékgyűjtőkbe kell elvinni.
  3. Visszaküldendő: Obecný úrad, Hlavná 63. 946 17 Sokolce postacímre, vagy személyesen: naponta 8 – 16 óra között a Lakszakállasi Községi Hivatalban és a könyvtárban. Tel/fax: 035/7780104 , tel: 0905/451 393,  e-mailben a domonkoszsu@gmail.com címre.

 

Tisztelettel: Domonkos Zsuzsanna, szervező

Részletek

Kezdés:
2021. 08. 24.
Vége:
2021. 08. 27.
Esemény Category:
MEGOSZTÁS