Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Felhívás Mindszenty bíboros születésének 130. évfordulójához kapcsolódó tanulmányi versenyben való részvételre

PrintFriendly and PDF

2022. 01. 14. - 2022. 02. 28.

A Magyarországi Mindszenty Alapítvány és a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány tanulmányi versenyt hirdet 9-12. évfolyamon tanuló, a Kárpát-medencében élő magyar középiskolásoknak.

A verseny célja: Fontos, hogy a XXI. századi fiatalság elé olyan példaképeket állítsunk, akiknek a megismerése, követése pozitívan hat ennek a generációnak a személyiségfejlődésére. Mindszenty bíboros töretlen hite, elvei melletti következetes kitartása, hűsége, hazaszeretete, mások segítése mind olyan erények, amelyek példaként állhatnak a jövő nemzedék előtt.

A jelentkezés és a részvétel feltételei: A versenyre valamennyi 4, 6 vagy 8 osztályos Kárpát-medencei középiskola 9-12. osztályos nappali tagozatos tanulója jelentkezhet egy esszé megírásával és beküldésével.

Az első fordulóban a versenyre nevezni kívánó diákoknak egy minimum 20.000, maximum 30.000 karakter hosszú (szóközökkel) esszét kell megírniuk, amelynek címe: „Mindszenty József mint példakép”. A felkészüléshez javasolt irodalmat a Gyakran Ismételt Kérdések c. dokumentum tartalmazza.

Az első forduló részletes leírása a www.fiatalokanemzetert.hu/mindszentyverseny oldalon, a Gyakran Ismételt kérdések szakaszban olvasható.

A második, döntő fordulóban az a 10 tanuló vehet részt, akiket a versenybizottság az első forduló eredménye alapján a döntőre behív. Itt a háromtagú zsűri előtt szóban kell bemutatniuk Mindszenty bíboros élete kapcsán a tudásukat, ezúttal is kiemelten értékeljük majd az egyéni gondolatokat.

A nevezés módja, határideje: Az első fordulóra a tanulók az esszé beküldésével jelentkezhetnek, amelynek határideje 2022. február 28. Az esszéket elektronikus, gépelt formában kell eljuttatni az info@fiatalokanemzetert.hu e-mail címre.

A döntő várható időpontja: 2022. április 22. (péntek)

Díjazás: 1. helyezett: 70.000 Ft értékű tablet és 30.000 Ft értékű könyvutalvány és könyvjutalom

  1. helyezett: 50.000 Ft értékű tablet és 10.000 Ft értékű könyvutalvány és könyvjutalom
  2. helyezett: 40.000 Ft értékű könyvutalvány és könyvjutalom

A 4-10. helyezettek részére könyvjutalom és könyvutalvány, versenyzőnként összesen 10.000 Ft értékben.

Minden nevező emléklapot kap.

A szervezők elérhetősége: e-mail címe: info@fiatalokanemzetert.hu., telefon: +36203682358

Gyűjtőoldal a versennyel kapcsolatos összes információval ITT található. 

Részletek

Kezdés:
2022. 01. 14.
Vége:
2022. 02. 28.
Esemény Category:
MEGOSZTÁS