Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Hencidától Boncidáig – népmesemondó-verseny

PrintFriendly and PDF

szeptember 20. - október 10.

A Hagyományok Háza felnőtteknek szóló népmesemondó-versenyt hirdet Hencidától Boncidáig… címmel. Jelentkezési határidő október 10-e.

18 éves kor felett bárki jelentkezhet a Kárpát-medencéből, aki szeret magyar nyelven, fejből mesélni! Az egyetlen megkötés, hogy ne szóról szóra betanult, hanem hagyományos, élőszavas, improvizatív módon elmondott népmesét hozzon!

A versenyt három kategóriában hirdetjük meg: pedagógusok, hivatásos mesemondók és kezdő mesélők külön-külön mérhetik össze tehetségüket. A területi elődöntők november-decemberben lesznek, a döntő pedig 2019 júniusában, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválhoz kapcsolódva.

A népmese ma már a gyermekvilág része a köztudatban, holott egykor a felnőttek műfaja volt.  A hagyományos faluközösségekben felnőttek meséltek felnőtteknek, a gyermekek pedig hallgatókként nevelődtek bele a mesemondás, mesehallgatás gyakorlatába.

Napjaink mesemondó-versenyeinek többségét nem az élőszavas mesemondás, hanem a sokszor irodalmi stílusban átírt szövegek betanulása, majd felmondása, illetve a gyermekversenyzők jellemzik – pedig csak kivételes esetben akadnak olyan gyermekek, akik rendelkeznek az élőszavas mesemondáshoz elengedhetetlen improvizációs készséggel, és azt alkalmazni is tudják.

A Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Hálózat felnőtteknek szóló népmesemondó-versenyében azt várjuk és értékeljük, ami egykor a népi kultúrában természetes volt: hogy a mesemondó élőszóban, improvizatív módon mesél.

A verseny a fiatalabbak és idősebbek számára is nyitott, ezzel szintén a népmese eredeti, hagyományos kultúrában betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt. Mindamellett a hallgatóság soraiba szívesen fogadunk iskolás gyermekcsoportokat is.

A határokon átívelő nevezési lehetőség a kulturális identitás elmélyítését szolgálja, továbbá elősegíti a határon túli nyelvjárások és a helyi népmesekincs megismerését.

A versenyre a pályázók 2018. október 10-ig jelentkezhetnek, a Hagyományok Háza honlapjáról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint egy videó-felvétel elküldésével.

A videón hallgatóság (minimum egy fő) előtt, egy, egész, elejétől végéig elmondott magyar népmesét kérünk, az értékeléshez megfelelő minőségben, min.7 – max. 45 percben.

További részletek ITT. Online jelentkezési lap letölthető ITT. 

 

Részletek

Kezdés:
szeptember 20.
Vége:
október 10.
Esemény Categories:
,
Esemény Tags:
MEGOSZTÁS