Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Irodalmi pályázat középiskolásoknak

PrintFriendly and PDF

2016. 04. 30.

A Magyar Nemzeti Galéria „Képtári történetek” címmel irodalmi pályázatot hirdet középiskolás (9-12. osztályba járó) diákok számára olyan szépirodalmi írásművek elkészítésére, amelyeknek ihletadó forrása a Magyar Nemzeti Galéria 10 kiemelt műalkotása.

A pályázat célja, hogy a Galéria nagyközönség számára ismert vagy épp kevésbé ismert művei a fiatalok írásai által új értelmezést nyerjenek. A kiíró nem műelemzéseket vár, hanem kreatív fogalmazásokat, irodalmi parafrázisokat, amelyek a kiválasztott alkotásra rezonálnak, ezáltal a közönség is megismerheti, hogy a mai középiskolás korosztály miként viszonyul a magyar képzőművészet ikonikus műveihez, az általuk megjelenített történelmi korokhoz, témákhoz és szituációkhoz.

Az írások beküldési határideje 2016. április 30. 12.00 óra, az eredményhirdetésre és a díjak átadására június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Nemzeti Galériában kerül sor.
A legjobb írásművek a kiállítótérben az adott műalkotás mellett kiállítva elolvashatók lesznek. A zsűrizésben a nagyközönség és a Galéria munkatársai mellett részt vesz Garaczi László író és Fenyő D. György középiskolai tanár, irodalomtörténész.

Választható műalkotások:
Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása / Ferenczy Károly: Madárdal / Bihari Sándor: Vasárnap délután / Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban / Gulácsy Lajos: Varázsló kertje / Pór Bertalan: Család / Körösfői Kriesch Aladár: Zách Klára I. / Lossonczy Tamás: Tisztító nagy vihar / Roskó Gábor: Nézzük, mi újság a világban / Szűcs Attila: Piros vakfolt

Díjazás:
A legjobb írásokat kiállítjuk az adott műalkotás mellett a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításában, illetve publikáljuk az intézményi honlapon/facebook oldalon.
1. helyezett: 1 db LG Pad II 10.1 tablet az LG Electronics felajánlásában
2. helyezett: 50.000 forint OTP Junior kártyán az OTP Bank felajánlásában
3. helyezett: 1db éves családi belépő (4 főnek) a Magyar Nemzeti Galéria kiállításaira
Közönségdíj: Családi belépő (4 főnek) a Textúra 2016 őszi előadására

További részletek, letölthető művek és a teljes pályázati kiírás ITT>>> érhető el.

Részletek

Dátum:
2016. 04. 30.
MEGOSZTÁS