Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

KINCSKERESŐK XVI. – Helyi értékeket kutató diákok pályázati felhívása

PrintFriendly and PDF

2021. 09. 27. - 2021. 10. 30.

A rendelkezésre álló bő 2 hónap talán elegendő a felhívásban közzétett feltételek teljesítésére. Az előző évek tapasztalata azt mutatja, hogy az iskolákban, vagy a tanítványok tarsolyában (saját érdeklődés által vagy családi indíttatásból) mindig van kész helytörténeti anyag, amely csak bemutatásra vár.

Bízzanak tanítványaikban és ötleteikben! Mutassák meg nekik a felhívást és beszéljék meg velük, hogy a szervezők az ő tudásukra és képességeikre kíváncsiak.

Témamegkötés nélkül jelentkezhetnek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a 21. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – abból is kirajzolódik a regionális történelem egy szelete.

Ma már csak emlékmorzsákat gyűjthetünk össze a régmúlt emlékezetéből, de azokat az össze kell szedünk! Biztassák rá tanítványaikat!

Remélem, hogy tanítványaik szép munkákkal jelentkeznek, és a diákkonferenciákon öregbítik iskolájuk hírnevét!

Amennyiben a tavalyi évhez hasonlóan jelenléti formában idén se valósulhatna meg a konferencia, úgy a lehetőségekhez mérten videokonferenciát tartunk.

A konferenciához kapcsolódva és attól függetlenül érvényes felhívásunk a Kincskeresők esszépályázatra.

Ha az előadás témáját esszé formájában is feldolgozzák és beküldik mellékletben csatolt felhívás alapján, azt amennyiben közlésre alkalmas, megjelentetjük elektronikusan és Talentum sorozat következő kötetében.

Viszont látásra a KINCSKERESŐK XVI. seregszemléjén!

Üdvözlettel:
Szanyi Mária főszervező

Tel: 0911 451 024

kincseresok10@gmail.com

Felhívás: KINCSKERESŐK XVI. – Helyi értékeket kutató diákok

Részletek

Kezdés:
2021. 09. 27.
Vége:
2021. 10. 30.
Esemény Category:
MEGOSZTÁS