A polgárok többsége nem készül lakóhelyén kívüli nyaralásra az idén
Kevés a pénz – leggyakrabban ez a fő érve azoknak, akik idén sehová sem készülnek nyaralni, márpedig a szlovák állampolgárok többsége, mintegy 55 százaléka...
Megszámolják a medvéket Szlovákiában
Medveszámlálási akciót kezdenek Szlovákiában, ahol elkeseredett küzdelem folyik a medvék körül a vadászok és a természetvédők között. A mézevők nyakába GPS-gallért fognak akasztani,...
A szlovákiai gyógyfürdők látogatóinak harmada külföldi
Az elmúlt évben a szlovákiai gyógyfürdőket összesen 276 ezer látogató kereste fel, ami 9 százalékos évközi emelkedést jelent. A vendégek 35,2 százaléka külföldről jött....
Jelentős mértékben növekedik a létminimum összege
Még soha nem emelték a létminimum összegét olyan mértékben, mint ahogyan azt januártól a munkaügyi minisztérium tervezi. 670 koronával készül ugyanis emelni a létminimumot,...
Befejeződött a visegrádi akadémiák elnökeinek találkozója
Közös pályázati lehetőségekről, az európai kutatási térséghez való csatlakozás elvi és gyakorlati kérdéseiről esett egyebek közt szó a visegrádi országok akadémiái elnökeinek budapesti találkozóján...
Ma van a Föld napja
1970-ben tartották meg elõször a Föld napját azzal a céllal, hogy a világ környezetvédõinek lelkiismeretét felébressze – most már nem csupán a szűkebben értelmezett...
Új kezdeményezés a holokauszt áldozataival való szolidaritás erősítésére
Új polgári kezdeményezés alakult a holokauszt áldozataival való szolidaritás vállalásának támogatására. A polgári társulás létrejöttét az váltotta ki, hogy Ján Sokol nagyszombati érsek...
Több mint kétszázezer látogató a Pozsonyi Autószalonon
A sorrendben 18. Pozsonyi Autószalont, mely április 15-től április 21-ig tart a pozsonyi Incheba kiállítóközpontban, ezidáig összesen 215 132 személy látogatta meg. Amint azt...
Szabályozzák az Ipolyt
Az Ipoly folyó sem kerülhette el a mederszabályozási munkákat az utóbbi évtizedekben. A kanyargós kis ágak kiiktatásával a folyó 47 kilométerrel lett rövidebb, ám...
Újra láthatóak a cseh koronázási ékszerek
Öt év után szombattól tíz napig újra láthatóak a prágai Hradzsinban a cseh koronázási ékszerek legértékesebbnek és legszebbnek tartott darabjai. A koronázási ékszereket...
Csak a csoda teheti tokajivá a szlovákok borát
A napokban Magyarország az unióhoz fordulhat, ha fél nap alatt nem sikerül összehozni azt, amit négy év alatt sem sikerült. Hacsak valami csoda...
18 ezer állatot kell elpusztítani a sertéspestis miatt Szlovákiában
Már több mint 18 ezer állatot kell elpusztítani Szlovákiában a sertéspestis miatt. Egy dán cég két telephelyéről szállítják el megsemmisítésre az állatokat. A pestis...