Richard Sulík, a parlament elnöke a főügyészválasztás kapcsán ellenbeadványt nyújtott be az alkotmánybíróságra, melyben megóvta a helyettes főügyész eljárási jogosultságát.
Archívum – Politika
-
-
Ha az alkotmánybíróság nem szól közbe, a parlament június 17-én, önálló ülésen szavazhat Szlovákia új főügyészéről.
-
Mivel a Polgári Konzervatív Párt négy képviselője bejelentette: semmiképpen nem fogja támogatni Juraj Kliment főbíró jelölését a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, Kliment elállt jelölésétől.
-
Az érdekegyeztő tanács munkáltatói és munkavállalói oldala a 2. pillérben tervezett változások ellen emelt szót. Teljeskörű politikai egyetértést követelnek minden további törvénymódosításhoz.
-
Újabb személyi döntésekre készül a kormány. A mai koalíciós politikai egyeztetésen Jozef Čentéš főügyészi, Juraj Kliment NBH-igazgatói kinevezését, illetve a Smer-SD közbeszerzési hivatali elnöki jelölését is elfogadhatják.
-
A belügyminisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta az önkormányzati törvény módosításának tervezetét. A Magyar Koalíció Pártja az önkormányzti rendszerre, illetve az önkormányzás elvére úgy tekint, mint a demokratikus társadalmi-politikai rendszer …
-
Juraj Kliment, a legfelsőbb bíróság bírája a Szabadság és Szolidaritás pártjának legújabb, harmadik jelöltje a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói posztjára. Kliment a szlovákiai főbíró, Harabin bírálói közé tartozott, több …
-
76 támogató szavazattal 70 nem ellenében módosította a parlament az ügyészségekről szóló törvényt, melyet Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter készített elő. Ha az államfő is aláírja, augusztus 1-jén lép …
-
Tegnap este beterjesztette, ma fél tizenegykor pedig, az általános vita végén visszavonta alkotmánymódosító javaslatát Igor Matovič és három egyszerű társa a képviselők létszámának csökkentéséről.
-
A parlament plénuma megszavazta az üzletláncok élelmiszer-árusítási politikáját szabályozó törvény megszüntetését, a jövőben tehát Szlovákia állami szinten nem fogja szabályozni, milyen feltételekkel és mekkora hányadban kell hazai termékeket …