Robert Fico a fölérendelt tényező
A helyhatósági választás előtti napokban már sejteni lehetett, hogy Pavol Paškának vége. Ha Robert Fico kormányfő nem akar még többet veszíteni amúgy is megcsappant...
Megjelent a Remény kalendárium a 2015-ös évre
A Remény katolikus hetilap huszonöt éve azért jelenik meg, hogy segítse lelkünk jó irányba haladó változását. Ezzel a céllal született meg a kalendárium is....
Távozik Martin Fedor a Kereszténydemokrata Unióból
Martin Fedor távozik az SDKÚ-DS-ból, valamint a párt parlamenti klubjából is, ami azt is jelenti egyben, hogy megszűnik a párt parlamenti frakciója. (Frissítve) ...
Szlovák élelmiszeripari termékeket népszerűsíti a szaktárca
SK minőségi termék márkanév a szlovák élelmiszeripari termékeket népszerűsíti, nyilatkozta Zuzana Nouzpvská, a mezőgazdasági minisztérium élelmezési és kereskedelmi osztályának főigazgatója. „Azt szeretnénk elérni,...
Janiga József festményeiből nyílik kiállítás Gútán
A Csallóköz festője címmel Janiga József műveiből nyílik kiállítás, november 20-án 17 órakor Gútán. A közel 30 tájképet - melyek között szerepelnek majd olajfestmények...
Új magyar vállalkozás indult Léván
Kedden, november 18-án 10 órakor nyitotta meg kapuit Léván a MIRA office legújabb diszkont szaküzlete a széles nagyközönség előtt a Vörös Hadsereg útja (Červenej...
Férfi vízilabda világliga – Győztes rajt a szlovákok ellen
Biztos győzelemmel kezdte meg szereplését a világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a 2014/15-ös világliga-sorozatban, 13:6-ra győzték le Szlovákia csapatát. A kedd este,...
Gyüre Lajos: A ”Pozsonyi diák”
Könyvtáram rendezése közben akadt a kezembe egy füzetformájú kiadvány, amely ma már akár kuriózumnak is tekinthető. Hogyne! Hisz már testvérek között is lassan 72...
Polis: Az MKP és a Most-Híd is bejutna a parlamentbe
Amennyiben novemberben zajlana a parlamenti választás 36,9 százalékos támogatottsággal még mindig a Smer-SD nyerné azt. Második legerősebb pártként a Háló jutna be a...
A Magyar magazin november 19-i ajánlója
A Magyar magazin következő adását szerdán, 15.45-től az STV kettes csatornáján sugározzák. Ismétlés csütörtökön, 10.05-től. A műsor tartalmából: - Huszonöt éve történt –...
A tudásalapú társadalom kiépítése elképzelhetetlen jó gimnáziumok nélkül
A felvidéki magyarság alapvető érdeke a jó iskola. A jó magyar iskola, amely vonzza a gyerekeket és eredményeivel elismerést vált ki a társadalomban. A...
Paška fizetett alelnök lesz a kormánypártban, az utódja a miniszterek közül kerül ki
Pavol Paška utódját a parlament élén a Smer-SD jelenlegi kormánytagjai közül választják ki. Jelentette ki Robert Fico kormányfő pártja vezetésének mai tanácskozása után az...