Kétgólos szezonkezdés Dunaszerdahelyen
A Fortuna Liga nyitó fordulójában a Szenyice csapatát fogadta odahaza a DAC. Mindkét csapat jelentős változásokon esett keresztül, ennek jegyében nem csak az...
Ismert a Fortuna Liga csapatainak a költségvetése
A szlovák futballbajnokság 23. idénye július 18-án rajtol el. A Fortuna Liga csapatai nyilvánossá tették költségvetésüket. A DAC 1,4 millió euróból gazdálkodhat. Talán...
Kosárlabda: Az MBK Rieker kipróbálná magát az európai kupaporondon
Négy év után szerepelhet ismét szlovákiai kosárlabda együttes európai kupasorozatban: a bajnok MBK Rieker Komárom és a pozsonyi Inter is bejelentkezett a harmadik számú...
DAC: A cél az első hat között végezni
A következő szezonban az első hat között szeretne végezni a DAC, amelynek vezetői tegnapi sajtótájékoztatójukon a klub legfőbb prioritásai között említették az utánpótlás-nevelést, valamint...
Jégkorong-vb: A szlovákok ellen kezd a magyar válogatott
A szlovákok ellen kezd és a címvédő kanadaiakkal folytatja szereplését a magyar jégkorong-válogatott a jövő májusi oroszországi világbajnokságon. A nemzetközi szövetség szerdán tette...
Bajnokok Ligája: a magyar bajnok nyert, a szlovák kikapott
A Videoton győzni tudott, a Trencsén csapata viszont kikapott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. A Videoton a keddi első mérkőzésen idegenben...
Végéhez közeledik a DAC nyári felkészülése
A DAC hat edzőmeccset játszott a nyári felkészülés során, százszázalékos mérleggel és 18:4-es gólaránnyal. A csapat a hivatalos honlapján értékelte ki mindezt. Az...
DAC: győzelem a bajnokság főpróbáján
Győzelemmel hangolt az új idényre a DAC csapata, az utolsó felkészülési mérkőzésen 2:0 arányban diadalmaskodott a másodosztályú Nyitra felett. A július 11-i meccs...
Bátorkesziek nyerték a Major Norbert Emléktornát Szentpéteren
A Szentpéteri Községi Sport Klub szervezésében harmadik alkalommal került sor felnőtt labdarúgó tornára – In memoriam Major Norbert – a 2010. július 6-án tragikus...
Egy hónap múlva vágtat a Felvidék
Neves szponzorok támogatásával csaknem egy hónap múlva lópaták dobogása rázza fel a dunaszerdahelyi Sikabony városrészt. Augusztus 8-án kerül sor ugyanis az első Felvidéki Vágtára,...
Az EL- és BL- 2015/2016-os selejtezők sorsolása és kulcsdátumai
Az alábbiakban a labdarúgó Európa Liga-selejtező és a Bajnokok-Ligája selejtező 2. fordulójának párosítása és a kulcsdátumok tekinthetők meg. A BL-selejtező 2. fordulójának párosítása:The...
Ismét Törökországban hódítottak a Fekete Sólymok
A marcelházi Fekete Sólymok íjász csapata ismét Törökországba látogatott, mégpedig Kahramanmaras tartományába, ahol magának a versenynek közvetlenül Beyoglu városa adott helyszínt. A nemzetközi...